hvg.hu: Kihasználta a fesztiválszezont a Duda Éva Társulat, nemcsak Budapesten, hanem országszerte és külföldön is játszottak. Hogyan zárták a nyári „turnéjukat”?

Duda Éva: Múlt héten jöttünk vissza Szlovéniából, ahol MIRROR című előadásunkkal mutatkoztunk be. Ezt vittük például idén a Művészetek Völgyébe is, tavaly ilyenkor pedig New Yorkba. A tizedik évfordulónk alkalmából készült, és ahogy a címe is sugallja, egyfajta tükörbe nézés, visszatekintés volt az elmúlt évekre – több korábbi előadásom anyagát, témáját dolgoztam újra benne. Sajnos pont a pandémia idején turnéztunk volna vele, így mivel akkor nem igazán tudtuk játszani, azóta is repertoáron tartjuk. A mozgásvilága elég vad és nyers: egy kis közösségben mutatkoznak meg hatalmi, erő- és dominanciaviszonyok, különféle emberi játszmák, de fontos szerepet kap a közösség megtartó ereje is, a társak közti összhang, és hogy milyen pozitív, támogató erőt adhat ez a kötelék.

hvg.hu: Ha már visszatekintés, hogy látja, mennyit változott a koreográfusi ízlése, táncnyelve az eltelt évek alatt?

D. É.: Az elmúlt pár évben fordítottam az irányon. Eleinte, a társulat megalapításának néhány évében nagyon ösztönösen dolgoztam, főképp azokból a témákból merítettem, amelyek éppen foglalkoztattak, az utóbbi időben már sokkal tudatosabban dolgozom. Távlatokban gondolkodom, előre kigondolt tervek mentén, mit mikor érdemes bemutatni, és a nézői igényeket is figyelem. Azt is figyelembe kell vennem, mire van szükség ahhoz, hogy fenn tudjunk maradni ebben a kaotikus finanszírozási helyzetben. A megújulás mellett a közérthetőségre is fókuszálni kell. Fontos szempont lett számomra, hogy a kortárs tánc vonzó legyen, és visszajárjanak az előadásainkra. A friss munkáimat már ezzel a szemmel rendezem, hogy szélesebb közönségréteget is meg tudjunk szólítani, hiszen az előadásokat sikerre kell vinnünk ahhoz, hogy a működésünk biztosított legyen.

hvg.hu: Ez nem köti meg nagyon a kezét?

D. É.: Inkább kihívásnak tekintem. Ha kötöttségnek érezném, nem csinálnám. Egyébként valószínűleg akkor is eljött volna ez a pont, hogy a progresszívabb irányból a mainstream felé közeledünk, ha nem lennénk ilyen szorított helyzetben. Bennem is változott az igény, hogy ne stúdiószínházakban játsszunk néhány maroknyi ember előtt, hanem 300-500 férőhelyes helyszíneken, minél változatosabb összetételű közönségnek.

Duda Éva

Lékó Tamás

hvg.hu: Tavasszal elindították a támogató kampányukat, amely mögé számos ismert művész is beállt nagykövetként. A cél az volt, hogy a kulturális területet, főleg a függetleneket érintő pénzmegvonásokkal nehéz helyzetbe került társulat működtetését bebiztosíthassák. Milyen eredménnyel zárult a kezdeményezés?

D. É.: Nagyon klassz első lépcsőfok volt, szuper volt megérezni a nagyköveteink hozzáállását, beleállását az ügybe. Rengeteg erőt adott, és izgalmas kapcsolódások jöttek létre. Tavaly készítettük elő, amikor már látszott, hogy sok változás lesz a kultúrafinanszírozás területén, és érezhető volt, hogy az állam egyre inkább kivonja a lehetőségeket. Akkor egy ötvenmilliós pályázatunk nullázódott le, ahogy idén is, és hasonlóan járt sok más társulat is. A többéves tervben, amit elkezdtünk kidolgozni a válság megoldására, nagy jelentőséget kap a mecenatúra, ezért szakemberek segítségével hoztuk létre az első kampányunkat, amit évente szeretnénk megismételni. Továbbra is azon dolgozunk, hogyan lehet bővíteni és hosszútávon működtetni a támogatói kört, de ez persze nem alakul ki keddről szerdára.

Az állami támogatások tekintetében komoly reformokra volna szükség, a drasztikus pénzelvonáshoz szinte lehetetlen ennyire hirtelen adaptálódni. Az államnak feladata az olyan területeket fenntartani, mint az oktatás, az egészségügy vagy a kultúra – ha ebből kivonja magát, akkor a civilekre még több teher hárul, amit már nehéz tetézni. A társasági adó kivonása a kultúra finanszírozásából óriási űrt hagyott maga után, hiszen hatalmas szüksége lenne rá a területnek (a sportban egyébként a mai napig ott van, sőt emelkedett).

Csák János miniszter arról beszél, hogy milyen fontos a mecenatúra, hát, a tao maga volt a mecenatúra.

Ha ezt szabályozottabban visszaépítenék a rendszerbe, akkor jóval egészségesebb lehetne a működés. Ettől függetlenül az államnak meg kellene tartania a szerepvállalását, és nemcsak a nemzeti és hagyományőrző kultúra, hanem a kortárs, innovatív és újszerű művészi projektek, társulatok tekintetében is.

Sada Domonkos

hvg.hu: Mennyire tűnik most stabilnak a társulat jövője? Mit látnak maguk előtt a következő évekre?

D. É.: Megtartva a budapesti bázist arra törekszünk, hogy minél jobban integrálódjunk a nemzetközi vérkeringésbe.

Jelen pillanatban a kreatív energiáink jelentős százaléka arra megy el, hogy kitaláljuk, hogyan létezhessünk tovább. Azért dolgozunk, hogy dolgozhassunk.

Nekem is jóval kevesebb a kapacitásom a művészi tervek előkészítésére és alkotói ábrándokra, amire elsősorban való vagyok. Az alkotás miatt vagyok ezen a pályán, nem azért, hogy folyton „tüzet oltsak” és új szervezeti megoldásokon, túlélési technikákon törjem a fejem.

hvg.hu: Korábban nyílt levelet írt és nyilvánosan is felszólalt a független társulatok ügyében. Ezek szerint komfortosan érzi magát a szószólói szerepben?

D. É.: Szívesen beszélek erről, mert szerintem minél többet és minél többen beszélünk róla, annál jobb eséllyel mennek át az üzenetek. Hiányolom a táncszakmán belüli érdekegyeztető fórumokat, és azt is, hogy az érdekképviseleti szervek nem állnak a sarkukra. Ha ez nem történik megfelelő hatékonysággal, akkor azt tehetem, hogy kommunikálok róla szakmai körökben, meg ahol csak lehet, nagyobb plénum előtt is. Ez szívügy.

„Önök minden pályázatunkat elutasították" - Közös nyílt levelet írtak a független színházak

Címzettként csak „az ismeretlen kurátorokat" jelölték meg, hiszen a kormány még csak annyit sem közölt, egyáltalán ki és milyen alapon utasított el csaknem ezer színháztámogatási pályázatot.

hvg.hu: Mi az oka a közös kiállás hiányának? A szakmán belüli megosztottság?

D. É.: Sokfélék vagyunk, az emberek bizalmatlanok, nehezen állnak össze, és nagyon sok félelem van a levegőben, főként egzisztenciális félelem. Óriási infláció, ingoványos talaj, bizonytalanság.

Ha beszélsz, kiteszed magad annak, hogy esetleg olyat mondasz, amivel elvághatod magad. Ezért sokan inkább csendben maradnak, kivárnak, vagy alkut kötnek.

Ha megkérdeztél volna mondjuk tíz éve, nagyon másként képzeltem volna a mostani helyzetünket. Huszonöt éve vagyok a pályán, dolgoztam az ország legjelentősebb színházaiban, óriási sikerű musicaleket, operákat és radikális műveket egyaránt csináltam, többmillió néző láttam a munkáimat. Úgy gondoltam, hogy megbecsült művésze leszek az országnak azokkal az eredményekkel, amiket letettem az asztalra, és nem a társulatom fennmaradása lesz a kérdés a negyvenes éveimben. Totál nonszensz. Ez mind azért ad némi okot a szorongásra, még egy olyan, alapvetően pozitív beállítottságú embernek is, mint én. Kevés kollégát ismerek a területen, aki most nem így érzi magát.

hvg.hu: Hogyan lendül át ezen alkotóként?

D. É.: Munkával, kreativitással, a csapattal, a közönséggel, jó előadásokkal, a barátaimmal, humorral. Azzal, hogy örülünk a dolgoknak, amik jól sülnek el, megünnepeljük a sikereinket, komolyan vesszük ezeket a pillanatokat, megérezzük az eredmények súlyát. Az elvek és az értékrend adhat szilárd talajt, és keresni kell mindig a jót, a mikroközösségeket, ahol van közös gondolkodás és szeretet.

Lékó Tamás

hvg.hu: Mit tapasztal, mennyire befogadó manapság a magyar közönség a kortárs táncművészetet illetően?

D. É.: A közönség vevő a kortárs műfajokra, a nézők érdeklődése és kíváncsisága nem változott, éhesek az értékes programokra. Hozzá kell tegyem, a kortárs tánc azért meredek terep, olyan értelemben, hogy a többség nem kap tudást sem az iskolás évek alatt, sem később arról, hogyan nézzen ilyen jellegű alkotásokat, és sokszor zavarba jönnek. Itthon ez még a fejlődés útján áll, de érzek nyitottságot, ráadásul a magyar táncpaletta elég színes, sokféle előadást lehet látni sokféle irányzatból. Nekem célom, hogy népszerűsítsük a táncot, hogy egyre többen értékeljék, szeressék, tudjanak hozzá kapcsolódni, és hogy a magyar táncművészet ne merüljön ki a néptáncban vagy épp Markó Ivánban (ahogy sokaknak még mindig őt jelenti), vagy a tévés tehetségkutató műsorokban.

hvg.hu: Mivel készülnek az aktuális évadra?

D. É.: A 15. évadunk egy különleges és nagyszabású együttműködéssel indul, Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral a MÜPA hangversenytermében mutatjuk be Bartók Béla A csodálatos mandarin című művét szeptember végén. Nagy odaadással próbálunk, rendkívüli ez a mű. Az előadással a premiert követően Rómába utazunk, ahol a Santa Cecilia Hallban lesz látható az est. A repertoárelőadásainkat a Nemzeti Táncszínházban játsszuk tovább, a tánc-cirkuszi RAMAZURI és a legújabb, a Frida Kahlo életét feldolgozó FRIDA, az élet múzsája is szerencsére nagyon népszerűek. A tavasszal indított kampányunkat folytatva idén még egy nagy volumenű projekt is kiemelkedik a programjaink közül: november végén exkluzív támogatói gálaestet rendezünk a Vígszínház nagyszínpadán vendégművészek közreműködésével a Duda Éva Társulat javára, SZABAD A TÁNC! címmel. Összességében nagyon izgalmas pillanatok várnak ránk, most pedig venni kell egy nagy levegőt.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: