Nem sok jót jelez, ha egy több évadosra tervezett tévésorozat címe a főszereplő nevére utaló szóvicc,

ahogyan A renitens című, új RTL-produkció címe utal a főszereplő Renátára, azaz Renire; ha már a címben ennyire alacsonyra tették a lécet, az ritkán szokott jót jelenteni a tartalomra nézve. De hála az égnek, ilyen tekintetben A renitens a szabályt erősítő kivétel: ha nincs is szó egy új Aranyéletről vagy A besúgóról, a kereskedelmi tévés műsorok átlagos színvonalához képest ez az élmezőnybe tartozik. Különben is, legalább nem A Reni-tens lett a címe! A kicsinek is örülni kell.

Igaz, biztos alapokra épült a széria: Franciaország egyik legnépszerűbb, tízmilliós nézettségű, mindenféle rekordot megdöntő sorozata, az HPI – Haut Potentiel Intellectuel magyar változatáról van szó.

A sztori afféle krimi-vígjátékba oltott, intellektuális MacGyver,

már ha emlékszik a kedves olvasó a minden látszólag alkalmatlan eszközből fantasztikus más eszközöket készítő hősről szóló, 1985-ös sorozatra. A főszereplő itt nem bizbaszokban veszi észre a menekülés újabb és újabb lehetetlen lehetőségeit, hanem gyilkossági ügyek aprócska, szinte láthatatlan részleteiből szúrja ki azonnal a legfontosabb körülményeket, amelyek révén aztán persze már szinte gyerekjáték lesz megoldani őket.

Az alkotók mindezt azzal spékelték meg, hogy a kiemelkedően intelligens, takarítóként dolgozó Renáta kissé elviselhetetlen alak, aki ráadásul minden tekintélyt elvet, ami a rendőrség kötelékében meglehetősen visszás tulajdonság. Mert persze, hogy a hatóság végül tanácsadóként alkalmazni kezdi, miután takarítás közben véletlenül rábukkanva egy ügy aktájára azonnal olyan fontos információkat lát meg, amelyek nagyban segítik a zsákutcában lévő nyomozást.

És ez az alapötlet, ha nem is eget rengető, de jó, és pár rész után még működik is – hogy hány epizódig, évadig nyújtható a séma, jó kérdés (a franciáknál idén indul a negyedik szezon). Az említett séma egyszerűen annyi, hogy míg a nyomozók a maguk módszereivel nyomoznak, addig Renáta mindig egyszerűen csak odavet valamit, ami senki másnak nem jutott eszébe; mert észrevett egy részletet egy fotón, amit a többiek nem (mondjuk hogy két fénykép elkészítése között elszáradt a virág a vázában, tehát több napnak kellett eltelnie), vagy józan paraszti ésszel eszébe jut egy olyan hétköznapi szempont, ami senki másnak nem (mondjuk hogy egy szimmetriamániás ember lakásában nem lehet természetes, ha csak az egyik függönyt fogja össze szalag). Ez a sorozat krimiszála, a vígjátéki meg abból adódik, hogy Renáta és Dobler százados tökéletesen ellentétes jellemek: a rendőr precíz és szabálykövető, Renáta meg öntörvényű, és állandóan nem csak szabálysértő, de kifejezetten hajmeresztő ötletei vannak.

Ha azt túlzás is lenne kijelenteni minderről, hogy „egyszerű, de nagyszerű”, azért az „egyszerűségében is működőképes” gond nélkül megáll,

ha egy fokkal kevésbé hangzik is jól, de sebaj, már megbeszéltük, hogy kicsinek is örülünk.

Hasonló a helyzet a bűnügyekkel is. Agatha Christie-s alapok (az a gyanús, aki nem gyanús) könnyen fogyaszthatóvá téve – persze hogyan is lehetne máshogy, hiszen epizódonként bő háromnegyed órában kell kompletten felgöngyölíteni minden rejtélyt, és ebbe még az évadon átívelő szálnak is bele kell férnie, azaz vélhetően annak, hogyan alakul ki „az ellentétek vonzzák egymást”-alapon vonzalom a most még gyűlölködő páratlan párosban, én legalábbis megeszem a kalapom, ha nem erre megy ki a játék.

A renitensnek erőssége a színészválasztás is. Öröm látni, hogy a rendőr szerepében Makranczi Zalán úgy színészkedik, mintha valami egészen komoly műben játszana, mondjuk valamelyik budapesti művészszínházban, ami nemhogy dicséretnek nem hangzik, inkább az alapvető szakmai minimumnak – de higgyék el, kertévés sorozatban nem az. A karakterének van súlya, Makranczi a helyzetekben soha nem a könnyebb ellenállás felé megy, és soha nem a komikumot, hanem az emberi oldalt domborítja ki. Ezek után nem is meglepő a stáblistában meglátni, hogy a művészfilmjeiről is ismert Miklauzic Bence a sorozat rendezője.

A fő- és címszereplő Gáspár Kata szerepe jellegénél fogva is jobban rámegy a könnyedebb humorra, és nem ő tehet róla, hogy a sorozatnak épp ez a szála nincs igazán jól megírva (Móré Annamária showrunner kezei alatt a forgatókönyvet Tasnádi István, Huszár Péter és Csala Norbert készíti). Igazság szerint az első két részből nem is tudnék hirtelen olyan, Renáta jelleméből adódó komikus jelenetet felidézni, amely tényleg vicces lett volna. Gáspár félúton lavírozik a nem jó értelemben vett napi sorozatos komolytalanság és a valós jellemformálás között, és utóbbi esetében nem egy szép pillanata van.

A rendőrfőnököt játszó Balsai Móni izgalmasan teszi kicsit kajánná ellentmondást nem tűrő, beosztottjával sajátosan szeretetteli hangvétellel, mégis hatalmi pozícióból beszélő karakterét. A Makranczi Zalán szinte gyakornokként ugráltatott rendőrpartnerét játszó Lengyel Benjámin pedig jól hozza kiskutyaképű, felháborodását lojálisan elnyomó figuráját, ám a sorozatnak ez a páros a legnagyobb kihagyott ziccere: érezni, hogy a két rendőr között valami Stan és Pan-szerű, komikus viszálykodásnak kellene lennie, de ennek csak nyomai kerültek a történetbe, ami különösen feltűnő a szintén RTL-es Mellékhatás második évadának frenetikusan vicces rendőrpárosa (Anger Zsolt és Kovács Tamás) után.

Akárhogy is, mindez még akkor is bőven elég jól ki van találva ahhoz, hogy A renitens kiemelkedjen az átlagból.

Hogy itthon is meglegyen benne a potenciál a nézettségi rekordok megdöntésére, ahhoz valamivel egyedibbnek, ötletesebbnek kellene lennie, de a fájdalommentes tévézéshez szükséges tulajdonságai abszolút megvannak. Tudják: kicsinek is örülünk.

A sorozat epizódjait először mindig az RTL+ streamingfelületen lehet látni, de valamivel később a tévében, az RTL csatornán is láthatóak.