Az elmúlt hetekben nyolc ember mondott fel a Nemzeti Színházban, köztük a színészházaspár, Barta Ágnes és Mészáros Máté is. A két művész a Telexnek mondta el, hogy közel tíz év után pontosan miért hagyták ott Vidnyánszky Attila társulatát.

Barta Ágnes úgy fogalmaz, hogy valójában a felmondás gondolata már három éve motoszkált bennük, mert nem voltak biztosak abban, hogy továbbra is a Nemzetiben találják meg őket a legjobb feladatok. Hozzáteszi, hogy végül a döntésüknek több összetevője volt: „A szakmai okokon túl a lelki egészségünk és a mentális jóllétünk miatt is úgy gondoltuk, hogy ezt meg kell lépnünk. Számomra nagyon sok szempontból terhes volt már az utolsó időszak.”

A lap rákérdez arra, hogy mennyiben játszott közre a távozásukban az a novemberi színpadi baleset, amely során Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia súlyosan megsérültek. Barta elmondja, hogy az valóban hatalmas törést okozott a színészekben, „de az igazi bizalomvesztést nem a baleset okozta, hanem az, ami azután zajlott a színházban”. Így fogalmaz: „Ha elüt egy embert az autó, az szörnyű, de ha mások ezt karba tett kézzel nézik, és ott hagyják az út szélén, az igazi tragédia, és én azt gondolom, hogy ebben az esetben ilyesmi történt.”

Mint mondja, amikor a társulaton belül volt olyan fórum, ahol elmondhatták a véleményünket, vagy megfogalmazhatták a kritikáikat, azt ők sokszor megtették, de egy idő után mostohagyerekké váltak a saját színházukban a véleményünk miatt.

Mészáros Martin kiemeli, hogy hosszú évekig nagyon gördülékenyen ment a közös munka Vidnyánszky Attilával, és a társulat nagy részével is jól kijöttek. Ám idővel azt is mérlegelniük kellett, hogy „szakmailag hová vezet az, hogy a Nemzetiben viszonylag izolálódtunk a magyar színházi szakmától”. Mészáros szerint nagyon kevés magyar rendezővel dolgoztak együtt ebben az időszakban: „Lényegében csak Zsótér Sándorral, ifj. Vidnyánszky Attilával, Csiszár Imrével és Berettyán Nándival. De a külföldi rendezők közül is esetleges volt, hogy visszatérnek-e hozzánk, vagy soha többé nem látjuk őket, így velük sem tudott kialakulni egy hosszabb távú munkakapcsolat.”

A két színész arra is panaszkodik, hogy volt egyfajta politikai kitettségük is nemzetisként, őket kicsit mindig politikai szűrőn keresztül nézték. „Gyakran éreztük azt, hogy ítélkezők és számonkérők velünk, pusztán azért, mert a Nemzeti Színház tagjai vagyunk. De találkoztunk olyan szakmabelivel is, aki azt hitte, hogy a Nemzetiben csak olyan előadások mennek, amikben buggyos gatyás népviseletben játszunk, és azóta is kitart a véleménye mellett” – jegyzi meg Mészáros.

Sokat köszönhetnek a Nemzetinek, és Barta Ágnes hozzáteszi, hogy felmondásukkal nem akarják megtagadni az elmúlt tíz évet és visszaköpni a korábbi munkahelyükre. Ugyanakkor vannak olyan kollégáik, akikkel már nem tudnak többé közösséget vállalni, sem emberileg, sem szakmailag. „Mostantól az egyik legnagyobb feladatom az lesz, hogy ne úgy határozzam meg magam, mint a Nemzeti egykori tagját, és azt sem akarom, hogy ezután még évekig kelljen arra a kérdésre válaszolnom, hogy milyen hatással volt az életemre Vidnyánszky Attila.”