Ha az ember elbarikádozza magát, nem fognak a világ dolgai megoldódni – Sallai László-interjú, Felső Tízezer-albumpremier
A Sallai László gitáros-énekes-dalszerző vezette Felső Tízezer Kicsi forradalom címmel jelentet meg csütörtökön új nagylemezt. Az album dalairól, a világ állapotáról és a lemez készítéséről beszélgettünk az együttes frontemberével. Az új albumot a megjelenés előtt itt, a HVG-n, az interjú végén lehet meghallgatni.
hvg.hu: Milyen egy kicsi forradalom? A forradalomról az ember azt gondolja, hogy az elsöprő, radikális, visz mindent magával, nincs tekintettel a cizellálásra.
Sallai László: Többnyire csak a nagy forradalmakról beszélünk. Nekem valahogy az az érzésem, hogy a mi világunk sokkal kisebb léptékekben változik, a mi elmúlt évtizedeink nem arról szólnak, hogy kataklizmaszerű változások történnének.
hvg.hu: Ez biztos? A digitalizációban, a különféle technológiákban, a közösségi kommunikációban azért, ha nem is mindig látványos, de elég jelentős, néhol kifejezetten drámai változások zajlottak le.
S. L.: Igaz, a digitalizáció egészen keményen beleszól az életünkbe. A lemez közösségekre vonatkozó pesszimizmusa részben éppen erről is szól.
hvg.hu: Ha jól értem, azt mondod, hogy ez a fajta forradalom nem tud nagy közösségi nekibuzdulás lenni, hanem az egyéni szintjén tud lezajlani. Ezért is kicsi. Mit tud tenni az egyes ember a kicsi forradalomért?
S. L.: Azt hiszem, hogy
ami engem leginkább zavar, és ellenálló attitűdöt szül bennem, az az, amikor nem kérdőjelezünk meg dolgokat,
és ezzel kapcsolatban jóval optimistább voltam régen. Ha most kinyitod bármelyik híroldal kommentszekcióját, teljes kritikátlanságot találsz. Ezzel kapcsolatban van dolga a társadalomnak és az egyénnek is, már, ami az igazságra vágyást, és a saját nézőpont megteremtését illeti. Az utóbbi évek médiatrendje szűkíti az egyes ember horizontját, spektrumát – apró, mini dolgokra figyelünk, és ez bizonyos tekintetben elég riasztónak tűnik.
hvg.hu: Az új Felső Tízezer-albumon olyan mondatokat hallunk, hogy „elment az utolsó hajó” vagy hogy „indulj el egy úton, és robbantsd fel magad után”. Van ennek valami különös kvantumtermészete vagy schrödingeri keretezése: egyszerre van a pesszimizmus és a változás igénye, a rombolás, pusztulás és az új ígérete. El tudom fogadni, hogy ez a kettő együtt létezik.
S. L.: Igen, én is érzem, hogy van valami feszültség a kettő között. A Kicsi forradalom a maga sötét képeivel és távoli jövőbe nézésével együtt is valami fényt remél az út végén. A lemez első dala egészen apokaliptikus kijelentéseket is tesz, mindazonáltal nem volt olyan előzetes elképzelésem, hogy valamilyen profetikus szerepet húzzak magamra ezen az albumon. Egyfelől a zenék, amelyeket most csináltunk, hozták magukkal ezeket a szövegeket, másfelől az utóbbi években azt vettem észre, hogy nagyon-nagyon kevés okom van az optimizmusra. És a dolgok, amelyek optimizmusra adnak okot, azok meg elég rövid távúak. Nem tudok hosszú távra tervezni. De ezzel azt hiszem nem csak én vagyok így, elég általános érzés ez.
hvg.hu: Egy másik különös feszültség vagy belső ellentmondás a lemezen, hogy miközben kicsi forradalomról beszél, sokszor inkább olyan, mint valami állapotfelmérés, pillanatkép, lassú körsvenk, amolyan Tarr Bélá-s féle – el is hangzik Tarr Béla neve az egyik dalban. Egy Tarr Béla-filmben élni nem egy kifejezett forradalmi alapállás. Egy ponton előkerül az is, hogy a ma élő ember kísértetnek érezheti magát, tehát láthatatlan, észrevehetetlen, eltűnik a sokaságban.
S. L.: Szerintem, ami összeköti a Felső Tízezer-lemezeket, az az, hogy a szövegek a szemlélődő kisember pozíciójából születtek. Ezeknek az origója általában én vagyok, ezek az én megfigyeléseim. Ez a narrátor légy a falon próbál lenni, és próbálja elmesélni, hogy mit lát maga körül. A szövegek sokszor ténylegesen út közben születnek meg, amikor járok-megyek a városban, és egy kép megragad bennem. Ez a szemlélődés tehát alapállásom. Ami a láthatatlanságot illeti, annak van egyfelől közéleti vetülete, a közös dolgainkba nem kapunk beleszólást, másfelől a közösségi térben látjuk a túltengő exhibicionizmust, ami persze a világnak mindig is jellemzője volt, de az utóbbi években jelentősen felerősödött.
Létezik egy elég különös mikrokultúra, mindenki sztár akar lenni, ám nem a teljesítményről szólnak ezek a dolgok, hanem valami egészen másról.
hvg.hu: A lemez zárószáma, amely egyébként is a Kicsi forradalom egyik legemlékezetesebb dala, különös zárlata az albumnak. Egy elég erős egzisztencialista állítás ennek az egyébként is gondolatébresztő lemeznek a végére. „A pilóta nem találja a földet”, „elég volt távol lenni”, ilyeneket énekelsz. A Felhők iránya nem kifejezetten teszi ki a pontot az album végére. Elvarratlan szál.
S. L.: A Felső Tízezer világában az otthontalanság és bizonytalanság gondolata visszatérő motívum. Ezen a lemezen nem nagyon volt olyan szöveg, amiért ne kellett volna nagyon megküzdeni. Ez az egyetlen, ami viszonylag könnyen jött – és nem is pontosan tudom, hogy honnan érkezett. Amikor megírok egy dalszöveget, nem szokott megérinteni önnön zsenialitásom, viszont ebben a dalban valami mindig megpiszkál érzelmileg – talán mert nem túl tudatosan született, hanem ott valami kijött belőlem. Nagyon szeretjük az ilyen epikus záródalokat, ám az elején volt olyan érzésem, hogy ezt nem erre a lemezre kellene tenni, mert nagyon elüt az album egészének hangulatától, közben valahogy mégis lekerekíti a történetet, és feloldást is jelent. Úgy, hogy közben a szöveg mégis cliffhangerszerűen ér véget. Próbáltam happy endet írni a végére, de nem sikerült.
hvg.hu: Ha egy képzeletbeli skálára felrakom a három legismertebb zenekart, amiben játszol, akkor a Felső Tízezer éppen a költői, és a transzcendens felé informálódó Platon Karataev és a legutóbbi lemezén nagyon direkt politikus hangot megütő Galaxisok közé esik félútra.
S. L.: A Platonhoz képest a Felső Tízezer is abból a nagyon urbánus dalköltészetből jön, ami a Galaxisoknak is a sajátja, ugyanakkor az a fajta aktualizáltság, ami mondjuk a Galaxisok legutóbbi lemezére jellemző, az tőlem mindig nagyon távol állt. Nekem sokkal fontosabb, hogy az aktuálist az általánosba tudjam beemelni. A nyolcvanas évekből is azokra a hazai újhullámos zenekarokra emlékszünk, aki így jártak el. Ez az alapállás engem biztos, hogy jobban érdekel dalszerzőként.
hvg.hu: Ebben a világban, amit az új Felső Tízezer-lemez felfest, hol lehet otthonra lelni? Hogyan lehet hazatalálni?
S. L.: Nem tudom, mennyire érződik ez valójában a lemezen, de azt gondolom, hogy
a megoldás a közösségekben és a jelenlétben van.
Ha az ember elbarikádozza magát, és befogja a szemét, száját, fülét, attól nem fognak a világ dolgai megoldódni.
hvg.hu: Ilyen közösség egy zenekar is, és ebből neked van egy pár. Azért halmozod a zenekarokat, mert annyi ötleted van, annyi módon szeretnél zeneileg megnyilatkozni, vagy mert közösségekben érzed jól magad?
S. L.: Azt hiszem, szeretek ilyen közösségek részeként működni – amellett persze, hogy többet írok, aktívabb vagyok az átlagnál. Ezek az ötletek persze megnyilvánulhatnának egy zenekaron belül is, ám engem nagyon inspirál, hogy látom, hogyan működik belülről valamelyik másik zenekar, és ehhez képest milyen a Felső Tízezer. Egy dologban biztos vagyok: azok a dalok, amelyeket írok, jobbak, mélyebbek és rétegzettebbek lesznek, ha egy zenekar készíti el őket, mintha szólószámok lennének. Még sosem éreztem azt, hogy az otthon felvett demóm jobb lenne annál, mint amit a zenekarral csinálunk. Nem virtuózok vagyunk: majdhogynem botcsinálta zenekarként indultunk, aztán szépen-lassan megtaláltuk egymás erősségeit. Ennek az útnak a Kicsi forradalom egy nagyon szép megérkezése. Ez a legközösebb lemezünk. A 2018-ban kilépett Korándi Dávid gitáros 2022-es visszatérése óta létezik a mostani felállás. Az, hogy Dávid ismét velünk játszik, alapvetően határozza meg a működésünket, ugyanis ő korábban is rendkívül erős szerzőiséggel rendelkezett, és most meg pláne sok számot hoz.
hvg.hu: A zenészi szerepeidet hogyan egyezteted össze? A Platonban vagy talán a legkevésbé a fókuszban, a Galaxisokban közelebb vagy a zenekar centrumához, a Felső Tízezerben pedig – ahogy két másik projektedben, a Sommersault Boyban és a Captain Avarage-ben is – te állsz középen, te vagy a zenekarvezető.
S. L.: Élvezem, hogy különböző szerepekben vagyok. Néha egy kicsit terhes a frontemberélet. Még szerencse, hogy a három zenekarom, ahol ez van, nem egyszerre aktív. A helyzetem a Felső Tízezerben abban a tekintetben is más, hogy az olyan, mint egy kisvállalkozás, aminek én vagyok a főnöke. Szóval nem csak azt látom, milyen jó, hogy előttem van a mikrofon, és én mondhatom be, hogy „köszönjük szépen a tapsot!”, hanem egy ügyes-bajos cégvezetői hangulat is van ebben. Nem ezt a részét szeretem a leginkább.
hvg.hu: Azt látom, hogy egy bizonyos körben létezik egyfajta Sallai Laci-kultusz. Mit bírnak, mit látnak benned szerinted?
S. L.: Azt hiszem, van a személyiségemben valami közvetlenség, amivel talán könnyű azonosulni. Szívesen beszélgetek emberekkel. Amikor valaki odajön hozzám, akkor nem azt látja, hogy éppen próbálok rásózni valamit, nem azt érzékeli, hogy egy sales-es vagyok, hanem egy lelkes, zeneszerető ember, aki nagyon szeret zenét is csinálni. És talán az is benne van, hogy látszik, a kompromisszumok viszonylag távol állnak tőlünk, nem piackutatás alapján működünk, hanem valóban belső vágy feszít bennünket.
hvg.hu: Ez az első Felső Tízezer-lemez, aminek ti magatok vagytok a producerei. Miért döntöttetek így? Mennyire volt nehéz feladat rátekinteni a saját dolgotokra?
S. L.: Kényszerhelyzet volt ez Dorozsmai Gergő távozása után, de csak azért nem akartunk valakit bevonni, hogy levegyük a saját vállunkról a terhet. Volt egy alkotótábor, ahol a lemez alapja két-három nap alatt megszületett, majd egy intenzív próbafolyamat, ahol együtt alakítottuk a dalokat, így aztán volt egy olyan gondolat is bennünk, hogy annyira és olyan módon ismerjük ezeket a számokat, hogy tudjuk, mit szeretnénk közölni. A keverési fázisban főleg én foglalkoztam az anyaggal, és meg tudott lepni, hogy mennyire terhes ez a tevékenység. A vége felé azért voltak napok és esték, amikor a lemezzel álmodtam, és nem tudtam kikerülni ezeknek a döntéseknek a terhe alól. Egyébként pedig meg kellett tanulnom bizonyos, a zenekészítéssel, stúdiómunkával kapcsolatos dolgokat a metaforákon és hasonlatokon túl, konkrét szakkifejezésekkel elmondani.
hvg.hu: Nehéz elengedni egy lemezt?
S. L.: Ezt az utolsó egy hetet már borzasztó várakozásban élem meg. Szeretném, ha már nem a miénk lennének ezek a dalok, és még mindig egy kicsit azt érzem, hogy nálunk vannak. Az is van, hogy a szokottnál kicsit jobban belevonódtam érzelmileg a teljes alkotói folyamatba. Szeretném egy kicsit a terhet is letenni. Van még itt egy érdekes dolog: eddig, amikor megjelent egy új Felső Tízezer-lemez, mindig azt éreztem, hogy nagyon logikus folytatása az előzőnek. Itt most egy kicsit radikálisabbat léptünk, és el tudom képzelni, hogy nem mindenki fogja imádni ezt a lemezt, aki mondjuk az előzőket szerette. Amikor először felvettük ezeknek a daloknak a demóit, még nem voltam benne biztos, hogy ez a lemez annyira hangos, markáns és rockos lesz, mint amennyire lett, de amikor a próbateremben együtt elkezdtük játszani a számokat, már éreztük, hogy valami masszívabb erő van bennük, mint a korábbiakban. Ugyanakkor bízom annyira a lemez dalaiban, érzem annyira erősnek azokat, hogy biztosítani tudják a Felső Tízezer folytonosságát.
Az a lépés, amit a Kicsi forradalom reprezentál, logikus lépés, csak lehet, hogy bementünk egy sarkon, ahol nem lett volna kötelező bemenni.
A Kicsi Forradalom című új Felső Tízezer-lemezt itt lehet meghallgatni teljes egészében:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
