„Egy interjú hírverés és önreklám is, és úgy gondolom, erre nincsen szükségem. Kizárólag azért gondolom így, mert elfogynak a könyveim. Ha halomban állnának (mert kevesebben vennék, vagy többe nyomtatnák), nyilván kitalálnám, mért nem fontos mindaz, amit eddig előadtam, és próbálnék a könyveimnek segíteni” – magyarázta Keresztury Tibornak, miért idegenkedett évekig attól, hogy interjút adjon. Később ez azért oldódott, habár könyvei az idő múlásával egyre több kiadásban keltek el. Pályája első időszakából kevés videó- és filmanyag maradt fenn. Ezek egyikét a Kapos Televízió őrizte meg.

A felvétel 1993-ban készült. Esterházy Péter az Egy város, egy fiú, egy apa… című írásában saját best offal áll elő, arról elmélkedik, ki miben a legjobb a magyar irodalomban. Tárgyilagosságban Mészöly, Nádas, körmondatban Krasznahorkai, erdőben Bodor Ádám, lágerben Kertész Imre, proliban Tarr Sándor… sorolja lazán a neveket, megjegyezve végül: „az anyákat pedig, tisztesség ne essék szólván, a legokosabb, ha rám bízzák”.

Esterházyt akarata ellenére semmibe nem lehetett belerángatni, nem futott tiszteletköröket, nem vállalt sehol biodíszletszerepet. Pontosan tudta, hogy személyes megjelenésének súlya van. Nagyon fontos beszédet tartott 2014-ben a 19. Budapest Pride-on, amelyből viszonylag sokat idéztek egykoron, de a teljes szöveg még nem jelent meg. Ma pedig aktuálisabb, mint anno.

„A tolerancia nem fölülről lefelé hat, kizárólag egyenlők közt működik, nem arra alibi vagy alkalom, hogy újabb s újabb jópontokat szerezzünk életünk fiktív bíráinál. (…) A tolerancia mindig konkrét, fontos megmondani, hogy mire nem vonatkozik, hol vannak a határai. Amihez persze az kelletik, hogy legyenek az emberek közt ilyen-olyan közmegegyezések. Ha a társadalom a reflexeiben nem toleráns, akkor rosszul működik az intoleranciában is. Arra sincs megnyugtató közmegegyezés. A mai magyar társadalom a reflexeiben nem toleráns. Nem hozok példákat. Pitypangozzanak egyedül.”

Esterházy Péter 2015-ben egy zárójeles mondatban jelentette be, hogy halálos beteg. Levelet írt a svéd kiadójának, szabadkozva, hogy nem vesz részt a göteborgi könyvvásáron, az írást az Élet és Irodalom jelentette meg. „…sokat tudnék beszélni, a varázsról, a titokról. És milyen lelkesen, ihletetten. Hiszen ez tölti be az életem. (Zárójel. Ez kicsit megváltozott, ezért is nem vagyok személyesen jelen, most igyekszik más betölteni az életem, de így meg a hasnyálmirigyrákról tudnék lelkesen és ihletetten beszélni, amitől ugyan most megkímélem a tisztelt publikumot, de ne reménykedjen, előbb-utóbb hosszabban is szólok róla, I am afraid.)” Az első ihletett beszéd a betegségéről egy szürreálisba hajló lírai szöveg, amelyet a tavaly elhunyt festőművész és barát, Szüts Miklós akvarelljeihez ír: A bűnös. Erről a könyvesblognak adtak együttes interjút.

Engedtessék meg egy kitérő. Fontos és lényeges. És főleg: szép.

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hasnyálmirigy”, kezdi halk zongoraszó kíséretében – a sajátjában – Presser Gábor, aki egyszemélyes hangjátékot írt a műből. Zenéje és prózába hajló éneke nagy segítség mindazoknak, akik A bűnöst kézbe véve kicsinykét értetlenkedtek.

De vissza a történetek fő sodrásához. Esterházy nagyon-nagyon betegen is fellépett. Dés László és néhány zenésztársa, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál tekintélyes csapatot alkotott, velük együtt járta a művelődési házakat. Ha épp bent volt a kórházban, Dés vagy valamelyik írótárs olvasta fel Esterházy szövegeit. Olykor szólózott is. Az Óbudai Társaskörben 2016. május 4-én Mácsai János zenetörténésszel beszélgetett, felidézve Esterházy Pál nádor és herceg kantátagyűjteményét, a Harmonia Caelestist.

„Bár a magyar zenetörténet-írás Esterházy Pált kiemelkedő zeneszerzőként tartja számon, az újabb kutatások rávilágítottak, hogy ez a meghatározás vele kapcsolatban csak korlátozott értelemben használható. Nemcsak azért, mert a kötet dallamainak jó része bizonyítottan nem tőle való (hiszen a kortárs zeneszerzők többsége is felhasznált idegen dallamokat), hanem mert föltételezhetően a dallamok földolgozását, a darabok komponálását sem ő (vagy nem egyedül) végezte. Kótaírása nemcsak külső alakjánál fogva, hanem egyébként is kezdetleges, bizonytalan és helytelen is. A testi és szellemi képzettségére vonatkozó fennmaradt dokumentumokból kirajzolódó tudásszint és a Harmonia caelestis egésze, de főleg komplikáltabb rétege között olyan szakadék tátong, melyet csak fantáziával lehet áthidalni” – árnyalta a neves ős életművét. Mindemellett felolvasott a saját Harmonia Caelestiséből, a nagyregényből. Például ilyen mondatokat. „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.”

Végezetül lépjünk egyet hátra. Mert arra is előre van.

Esterházy Péter 2003. szeptember 8-án előadást tartott a Mindentudás Egyetemén. Ezt a Magyar Televízió is közvetítette. Daliás idők voltak. Vajon a mai napon, a 75. évforduló alkalmával a mai Magyar Televízió bármely műsora megismétli-e? Egyáltalán, megemlékeznek-e róla, és ha igen, a Kossuth-díjas Takaró Mihályra bízzák-e a méltatást? Aki szerint Esterházy kultúraromboló, nem kell tanítani.

Nem volt ez mindig így. Egyik korai művét, az olvasó figyelmét próbára tevő Függőt 1993-ban a Matúra Klasszikusok sorozatban jelentette meg az Ikon Kiadó, értelmezésekkel, magyarázatokkal megkönnyítve az olvasó bevezetését az Esterházy-féle szépirodalomba. Esterházy maga is gyakran kínált fogódzót művei kedvelőinek, ezt tette az egyetemi katedrán is.

„A mai olvasó olykor ingerülten elégedetlen a mai irodalommal. Hol a történet, hol vannak a szerethető figurák, hol az élet? Ha harc, hát legyen harc, én is olvasó vagyok, én meg az olvasóval vagyok elégedetlen. (…) Nincs történet? Nincs íve az elbeszéléseinknek? Hát mért nem tetszik olyan életet élni, amelynek íve van? Rajzolom. A-tól B-ig, és halad és rendben és lineárisan. És mért tetszik események helyett események valószínűségével dolgozni, és mért tetszik összevissza beszélni a fényről, hol azt állítván és bizonyítván, hogy az hullám természetű, hol meg azt, hogy részecske, és mért tetszik sunnyogni, ha valaki egyszerre szeretné tudni egy elemi részecske helyét és sebességét, és mért tetszik faksznizni az idővel is annyit, relatíve sokat?

Esterházy Péter dedikál a 87.ünnepi könyvhéten 2016. június 13-án

Fülöp Máté

Mért tetszik pszichoanalitikushoz járni, vagyis mért tetszik lábjegyzetelni a saját életét, mért tetszik álldigállni a saját élete mellett, mért nem tetszik átélni, mért csak reflektálni, reflektálni? Mért nem tetszik elfeledkezni az életről, épp azáltal, hogy élni tetszik?

Mért tetszik folyton rohanni? Mért nem tetszik egy aranykorban élni?

Mért tetszik újra meg újra új életet kezdeni, mért nem tetszik tudomásul venni, hogy egy életünk van, mért nem tetszik tudni, hogy egy életem, egy halálom, mégis megpróbálom, mért nem tetszik…

Anyám pedig azt mondta, hogy tetszikezni pedig nem tetszikezik az ember, fiam. Mire én mélyen a szemébe néztem, bárhol a világban fölismerem ezt a kékes szürkét, mintha könny csillant volna, ez most hogy jön ide, és azt mondtam:

Irgalom, édesanyám, nézd, Jaj, mama, kész ez a Zelőadás.”