Jövőre újra Budapestre jön a Pantera
Tavaly kétszer is megtöltötték a Barba Negrát, 2025-ben a Sportarénában lépnek fel.
Tavaly kétszer is megtöltötték a Barba Negrát, 2025-ben a Sportarénában lépnek fel.
MTI
A borfogyasztás ma is népszerű és trendi, így ha valaki minőségi bort szeretne inni, akkor szerencsére már nem kell messzebb mennie a legközelebbi élelmiszerboltnál ahhoz, hogy beszerezze. Igaz, az, hogy épp mit és mikor fogyasztunk, folyamatosan változik. Cikkünkből kiderül, melyek a legnépszerűbb fajták itthon, de az is, hogy milyen tételekből áll össze az a 29 millió palack, amelyeket a magyar borok külföldi rajongói vásárolnak.
Lidl Magyarország
A Blikk úgy tudja, a baktérium néhány nap alatt okozta a színész halálát.
hvg.hu
A produkció közölte: az előadás során a díszletről lezuhant Jegercsik Csabát megműtötték, a csuklótörésen kívül más baja nem történt.
hvg.hu
Szandi a szervező alapítvány elnökével közösen meg is látogatta a rászoruló családot, akiknek a megsegítését a rendezvény szolgálta.
hvg.hu
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: hódember, MEGA, ügytelenség, Facebook-politika, bíróbűnözés.
Krusovszky Dénes
Az idén április 30-án elhunyt regényíró 2010-es műve a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg. A Sunset Park a válság és az elidegenedés miatt szétdobált életek krónikája.
HVG
Kilencven évvel ezelőtt, 1934. június 23-án született az a mester, aki a rajzfilmet Magyarországon felnőtt művészetté tette. Alkotója, társalkotója volt a magyar animáció szinte valamennyi nagy figurájának: Gusztávnak, a Mézga-családnak, Bubó doktornak, a Macskafogó főmacskáinak és főegereinek. A rajzos Lúdas Matyi sem jöhetett volna létre nélküle. Ő csinált a Hofi-Koós-duóból megalkuvó macskákat, övé volt a frenetikus Öt perc gyilkosság. Ő teremtette meg Hófehért, a Grimm mese noir realista, felnőtt változatát. Rajzolt, írt, rendezett, tanított. Alkotótársa volt a magyar animáció valamennyi jelentős alkotójának. Ő volt Dodi, a mindenes. 2017-ben halt meg.
"Bedobálom a leveleket a ládákba, közben pedig azzal szórakoztatom magamat, hogy verseket mondok" - meséli a színész, aki nemrég eltörte a kezét.
hvg.hu
A debreceni humorista a Kutyapárt EP-listájának negyedik helyéről ült be a köztévé választási vitájára, és emlékezeteset alkotott. Pedig nem előadóként kezdte, hanem fűtésszerelőként és zenészként. HVG-portré.
Nevéhez kötődnek a Gusztáv-rajzfilmek, de a Macskafogó forgatókönyvét is ő írta.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MVM Dome-ban az egyik dalnál a kivetítőn megjelent Zelenszkij, a közönség egy része erre fújolásba és füyülésbe kezdett.
hvg.hu
Tizenhét embert, köztük a filmsztár barátnőjét is letartóztatták, miután egy csatornában találták meg a rajongó holttestét.
hvg.hu
Collin Farrel és Cristin Milioti főszereplésével a Pingvin című 8 részes sorozat szeptemberben debütál a Maxon.
hvg.hu
Életre szóló kötelékek, botrányos viszonyok, tiltott románcok, viharos kapcsolatok. A Nagy szerelmek című könyv a történelem legszenvedélyesebb és legtragikusabb szerelmi történeteit tárja elénk. A szerelem gyakran nem csak két ember magánügye: formálhatja a történelmet éppúgy, mint a közgondolkodást, a szexuális normákat, követendő példaként, akár intő jelként is szolgálhat eljövendő generációknak. A gazdagon illusztrált kötet bebizonyítja, hogy a szerelemnek annyi arca van, ahány szerelmespár él a világon. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadványból több részt is közlünk.
hvg360
Magyar színészekkel idézi fel a Harmadik Birodalom felemelkedését és bukását a Netflix új, dramatizált jelenetekkel kiegészített dokumentumsorozata, a Hitler és a nácik: A gonosz a vádlottak padján. A Hitlert alakító Kozma Károly pályája legfontosabb munkájának tartja a sorozatot.
A Vámpírok bálja péntek esti előadásán balesetet szenvedett Jegercsik Csabát csuklótöréssel szállították kórházba. A Vígszínház szerint a felelősség a bérlőt, a produkciót terheli.
MTI
MTI
hvg.hu
A zenei streamszolgáltatók elindulásával egyre nagyobb piaca van a különböző élethelyzetekben érzett hangulatunkra reagáló "mood" zenei válogatásoknak. Napjaink legmodernebb zongoraművészeinek egyike Fazil Say, aki most Morning and Evening címmel a reggeli és esti hangulatot megfogva készített új albumot.
HVG
A Magyar Nemzeti Filmalap korábbi vezérigazgatója szerint Káel megtartotta az általuk felépített rendszert, de van, amit máshogy csinálna.
hvg.hu
Korszakos lovagkirály vagy az atyai örökséget eltékozló kalandor volt inkább Anjou Lajos, akit a romantika korabeli történeti emlékezet ruházott fel a „nagy” jelzővel? Mosta-e három tenger Magyarország partjait? Mi a végső mérlege Lajos uralkodásának? A többi között ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk alábbi írásunkban.