Annyira bosszantották a nézők a Blur énekesét, hogy elkáromkodta magát
Damon Albarn nem volt maradéktalanul elégedett a Coachella-látogatók lelkesedésével.
Damon Albarn nem volt maradéktalanul elégedett a Coachella-látogatók lelkesedésével.
hvg.hu
A 78 éves korában elhunyt szinkronrendező nevéhez több mint 700 produkció fűződik.
hvg.hu
A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában.
MTI
Lehet, hogy nem ábrázolja elég naturálisan Amy Winehouse pokoljárását, és nem ad újabb muníciót a haláláért főleg a párját vagy az apját okolóknak a Back to Black, de – egy emlékezetes színészi alakítással – igenis bemutatja, hogyan született meg egy kaotikus párkapcsolat és egy súlyos függőség lenyomatából a poptörténet egyik legmegrázóbb albuma.
Eredetileg rendezőnek jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ám mivel a szak nem indult, átirányították színésznek. Muzikalitását, kiváló tánctudását zenés-táncos darabokban kamatoztathatta, de filmszínészként, komikusként is hamar a közönség kedvence lett, Süsün pedig, akinek a hangját kölcsönözte, generációk nőttek fel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Azt hittem, meg fogok halni, mondta az író, aki újabb részleteket árult el arról, amikor egy merénylő megpróbálta meggyilkolni őt a színpadon 2022 augusztusában.
hvg.hu
A francia street art művész, JR leleplezte az eddigi legösszetettebb művét, amely ideiglenesen kiállítássá változtatta a milánói pályaudvar épületét.
hvg.hu
A popsztár úgy gondolja, jobb, ha ő inkább nem használja a Twittert.
hvg.hu
J Balvin koncertjén pattant egyszer csak színpadra a hollywoodi sztár, hogy elénekelje karrierje talán legfontosabb dalát.
hvg.hu
Két művészeti ág összefogásából született figyelemfelhívó állásfoglalás a mindennapjainkat meghatározó társadalmi kérdésekről. A Radnóti Színház színészei és Csoszó Gabriella fotóművész közös munkáiból készült az Elég című kiállítás. Jakó Barbara cikke.
HVG
Magyarország–Magyarország 0:0 (A meccs előre el van döntve) címmel megtartotta aréna-székfoglaló koncertjét Beton.Hofi is. Így látta a HVG fotóriportere, Kriza Márton.
hvg.hu
Október 19-én a Papp László Arénában először ad egész estés műsort Magyarországon az Attraction Látványszínház.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
87 éves korában hunyt el családja körében.
Demeter Péter
Felajánlkoztam, mint egy tisztességes prostituált, hogy szívesen fellépek a rendezvényen egy Radnóti-verssel – mondta egy friss interjúban.
hvg.hu
Az ünnepelt író egyik orvosa szerint nagyon szerencsés volt, mert a támadójának "fogalma sem volt arról, hogyan kell halálra késelni egy embert".
hvg.hu
A film kreatív producere szerint csak akkor lehet kijelenteni, hogy sikerművet alkottak, ha az akkori generációnak is megkerülhetetlen lesz.
hvg.hu
Ilyen, amikor a polgármesterjelölt a Sziget fesztiválnál is nagyobbat, jobbat és ingyenest szervez a Harrer utcai nyugdíjasklubba kampánya részeként.
hvg.hu