Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Nagy lépést tett a hazai kiskereskedelem a vásárlók meghódításáért 1964-ben. Budapesten májusban és júniusban – kísérletképpen – 110 utcai automatát állítottak fel, hogy „az üzletek zárórája utáni vásárlást megkönnyítsék”. Ezek sorában a Margit híd budai hídfőjénél négy oldalról megközelíthető automatapavilont helyeztek üzembe, amelyből édességet, dohányárut, szendvicset, italokat, gyümölcsöt, fotócikkeket, valamint totó- és lottószelvényeket lehetett vételezni, a Lenin (ma: Erzsébet) körút 76. szám alatt pedig az alkotmány ünnepére egy kiszolgáló nélküli üzletet nyitottak 40 automatával, 200-féle árucikkel. Mi több, az év elejétől a Keleti pályaudvaron – szintén kísérletképpen – pénzbedobós csomagmegőrző szekrényeket is igénybe vehettek az utazók.
Nem véletlenül emlegetik a kronológiák ezt a 60 évvel ezelőtti pillanatot az automaták magyarországi elterjedésének kezdeteként. Más kérdés, hogy a kijelentés aligha állja meg a helyét, hiszen a budapesti utcákon már az 1890-es évek derekán is bele lehetett botlani efféle masinákba. Ez azért is figyelemre méltó, mert – ha nem számítjuk Alexandriai Hérón ókori mérnök és matematikus szenteltvíz-adagoló gépezetét – az első modern, sorozatgyártott automaták 1883-ban kezdtek Londonban képeslapokat, majd nem sokkal később hozzájuk való bélyegeket árusítani.
