„Ti éltek tévedésben, én nem” – Kozmosz klippremier
Új klippel jelentkezett a NER épülését és hanyatlását egyaránt szorosan követő Kozmosz zenekar: a videó itt, a hvg.hu-n látható először. A De én nem az áprilisban érkező új EP előfutára.
Új klippel jelentkezett a NER épülését és hanyatlását egyaránt szorosan követő Kozmosz zenekar: a videó itt, a hvg.hu-n látható először. A De én nem az áprilisban érkező új EP előfutára.
hvg.hu
Politikusok, irodalmárok, tudósok, festők és persze kalandorok egyaránt felkerekedtek a reformkor idején, hogy megismerjék a világ távoli vidékeit. Eljutottak Amerikába, Szumátrára és Kongóba, ki csak amolyan érdeklődő turistaként, ki tudósként aza a messzi idegenből.
Erőszakkal kezdte bekebelezni az Orosz Birodalom a muszlimok lakta területeket, amelyek integrálása nehezen ment, sokszor egyáltalán nem sikerült. A mostani moszkvai terrortámadást magára vállaló iszlamisták azonban nem csak Oroszország ellen harcolnak, ők már az iszlám fundamentalizmus globális politikai tényezői.
A Demokrata főszerkesztője szerint a Most vagy soha! minden vonatkozásában rossz lett.
hvg.hu
Azt is elmondta, melyik jelenet tetszett neki legjobban.
hvg.hu
Többek között Assisi Szent Ferenc, Keresztelő Szent János és Mária Magdolna történetét is feldolgozza.
hvg.hu
A színész hat évtizedes filmes pályafutására tekint vissza, de súlyos gyerekkori betegségeiről és a szüleiről is lesz szó a könyvében.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az új szabályozás a nagyobb könyvesbolt-hálózatoknak – mint például a Libri és a Líra – és azok webshopjainak kedvezhet, miközben sértené a kis és közepes kiadók érdekeit, no meg a vásárlókét, akiket nem csábíthatnak majd akciós árú új könyvekkel. A kiadók és terjesztők érdekképviselete hiányolja a megfelelő szakmai egyeztetést, és a törvényjavaslat visszavonását kéri.
Tiszóczi Roland
Mitől lesz valaki popdíva? Mit jelent az, hogy Taylor's version? Kik azok a Swiftie-k és kicsoda Travis Kelce? Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit a Taylor Swift-jelenségről és a női popikonokról tudni érdemes, ha kicsit kikerülne a Magyar-Varga körből.
hvg.hu
Kérdés az, hogy mennyit értett meg az eredeti műből az, aki szerint jó megoldás a barkácsolt plexidoboz.
hvg.hu
Demény Ferenc Zoltán halászati kutató, Guba Sándor építész és Illés Zsófia Szonja multidiszciplináris alkotó közös projektje az egykor népszerű böjti eledel, a csíkos káposzta egyik hozzávalója, a vékony, kistestű réti csíkhal köré épül. A valaha a piacokon hordószámra árult, mára szinte kihalt védett faj különleges élőhelyei, a lápok és árterek szintén védettek vagy fokozatosan válnak védetté. Beszélgetésünkből kiderül, hogyan jelent mindez inspirációt a művészet számára. Erdei Krisztina interjúja társlapunk, A mű cikkében.
hvg360
Kispál gitárjátéka is, figurája is nehezen megkerülhető eleme a magyar könnyűzene történetének.
Németh Róbert
Már a múlt héten megnevezték, ki lehet a következő színész, aki eljátszhatja James Bondot, a 007-es ügynököt, noha a hírt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg.
hvg.hu
Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója korábban a társulattal egyeztetve úgy döntött, a bántalmazási botrányba keveredett Eszenyi nem lehet jelen saját darabjainak felújító próbáin.
hvg.hu
A film Springsteen sorsfordító albumának születéséről szól majd.
hvg.hu
Csaknem ötven új fellépőt jelentett be a Sziget. Liam Gallagher Oasis-turnéja keretén belül jön a fesztiválra, de jön Tom Odell és Raye is.
hvg.hu
A képek igazából akkor születnek meg, amikor a közönség találkozik velük – vallotta a múlt héten elhunyt Szüts Miklós, aki olyan szakmát keresett, amelyben a szabadság a fő munkaeszköz. Szüts Miklós temetése holnap, március 27-én lesz a Farkasréti temetőben.
Az új tulajdonos most már maga is elvégezheti a kísérletet: vajon tényleg megmenekülhetett volna Jack, ha felfér Rose mellé az Atlanti-óceánon sodródó ajtóra?
hvg.hu