Megszületett Cameron Diaz lánya
A 47 éves színésznő titokban tartotta a várandósságát.
Rést ütött a szocializmus pajzsán, amikor a nyolcvanas évek elején egy olasz bűnbanda ellopott hét képet a Szépművészeti Múzeumból. Most egy olasz produkció keretében dokumentumfilm készült a képrablásról: sikerült szóra bírni a már nyugdíjas korú tolvajokat, és az annak idején a nyomozásba bevont magyar és olasz hatóságiakat is. A filmet megelőző kutatómunkának köszönhetően új részletek derültek ki a műkincslopásról, de még mindig vannak elvarratlan szálak.
Gabriel Matzneff korábbi műveiben már írt arról, hogy kiskorúakhoz vonzódik.
Tavaly rekordszámban rendeztek nők filmeket Hollywoodban: a legnagyobb bevételű száz produkció közül 12-t jegyeztek nők, ami az utóbbi évtized legnagyobb előrelépését jelenti a nemi egyenlőség terén – számolt be róla két tanulmány, amelyek azonban megállapították, hogy a női filmesek aránya még mindig messze elmarad a várakozásoktól.
Az ország kedvenc kertészére több ezren voksoltak az RTL szavazásán.
A klímavédelem jegyében a vörös szőnyeg is újrahasznosított lesz.
Miután a kormány a budapesti tüntetések hatására eljátszotta, hogy meghátrál, most folytatja a független színházak elleni leszámolást – mondta Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes.
Nemrég nyílt meg, és március 15-ig látható a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti központban a Mélyáramok – Kortárs magyar fotográfia kontra klasszikusok című kiállítás.
Tízéves Magyarország legismertebb szatirikus- és álhírportálja, a Hírcsárda. A négyfős szerkesztőséget többek között az indulásról kérdeztük, arról, min múlik, hogy valamiből születik-e hír, és azt is elárulták, nehezebb dolguk van-e azóta, hogy a kormánypropaganda ennyire belehúzott. Interjúalanyaink szerzői álnéven nyilatkoztak, és kérésükre arcukat sem fotóztuk.
Letartóztatták Mollie Fitzgeraldot, a vád szerint megölhette édesanyját.
Ha idén karácsonykor nem hallgatta meg az All I Want for Christmas című dalt, most bepótolhatja!
Az író nem látja, hogy a színházvezetőknek milyen ideológiát kellene elsajátítaniuk. Úgy véli, vannak nevek, akikben a hatalom bízik, és vannak nevek, akikben nem, de akik ezeket a listákat készítik, életükben nem olvastak.
A testünkben rejtőzik egy óriási karmester, mely naponta az összes szimfóniát hibátlanul levezényli, és ez a szívünk. De vajon tényleg benne lakik a szerelem? A bánattól valóban meg tud szakadni? Miért dobog néha a torkunkban? És miért jelöljük a szívet piros szívalakkal, ha teljesen más a formája? Különleges kérdésekre különleges válaszokat kerestünk.
A síri csendre nem figyelnek fel a szörnyek, a zaj viszont kikerülhetetlen néha.
Jó hírt kaptak az előfizetők, nem kapcsolnak le két sportcsatornát.
Jön az új James Bond, egy új Guy Ritchie-film, Tom Cruise mint szédületes pilótakiképző tiszt, és az eddigi legfontosabb me too-film Nicole Kidman, Margot Robbie és Charlize Theron főszereplésével. Ezeket a filmeket várjuk nagyon 2020 első felében.
Íme egy bő kétórás mix az idei év legjobb dalaival és nehezen feledhető klasszikusokkal, melyekkel reméljük, hozzájárulhatunk, hogy jól záruljon az év és jól induljon 2020.
A váratlan rendeletmódosítás után sok független társulatot fenyegethet a megszűnés veszélye.
A csatorna által sugárzott Reszkessetek, betörők! első és második része is tarolt az ünnepek alatt.