A Melania Trumpról szóló film akkora bukás Olaszországban, hogy szerdán átlagosan 1,6 néző ült be egy vetítésre
A hét közepére a 63. helyezett lett a Melania az olasz mozitoplistán.
A hét közepére a 63. helyezett lett a Melania az olasz mozitoplistán.
A csehszlovák új hullám egyik meghatározó arca volt, a „cseh Brigitte Bardot-nak” is becézték.
Gondos szerkesztők elcsendesítették az adásban a nemtetszés hangjait. Nem ez az első alkalom, hogy sporteseményen kifütyülik a Trump-kormányzat tagjait, magával az elnökkel is előfordult már.
HVG
Tom Cruise-t is, bár az ő részvételére kétséges.
HVG
A Hamnet és a Hamlet közötti hasonlóság cseppet sem véletlen: az első William Shakespeare egyetlen fiának, a másik leghíresebb főhősének neve. A milliónyi díjjal kitüntetett Hamnet című film azonban sokkal többről szól ennél – és addig igazán jó, amíg nem ez a témája. Kritika.
A magyar filmművészet legendás alakját Iványi Gábor búcsúztatta. Ott volt köztük a rendező alkotótársa és közeli barátja, az irodalmi Nobel-díjjas Krasznahorkai László is. Veres Viktor fotói.
HVG
HVG
MTI
A most 94 éves korában elhunyt Keleti Éva iskolát teremtett legendás színházi fotóival, és látszólag mindent elért, amit fotográfus elérhet a pályán. Azt vallotta, hogy soha semmi sem lehet tökéletes, mert akkor nem haladna előre az emberiség. Egy 2023-ban készült interjúval idézzük fel a magyar fotográfia kiemelkedő alakjának a szellemiségét.
Új helyszínt találtak a szervezők, miután az állami tulajdonban álló Pilisi Parkerdő Zrt. váratlanul ellehetetlenítette, hogy visszatérjenek a Cserkészparkba.
hvg.hu
Egyelőre nem tudni, érinti-e a film a szexuális visszaéléseket, amelyeket Jackson gyerekek ellen követhetett el.
A szemünk elött kel életre a francia új hullám.
Spermiumok versengenek a Forever Youngra, Röhrig Géza mézzel keni össze magát, Timothée Chalamet meztelen ülepére pedig lecsap a pingpongütő. Lehet-e rossz egy ilyen film? Mindjárt megválaszoljuk.
Az énekes az idei Grammy-n beszélt arról, hogy lopott földön senki sem illegális bevándorló.
HVG
A miniszterelnök-helyettes puskákkal, horgászbotokkal, pálinkás és borospohárral, trófeákkal és vadászkutyával is feltűnik Veres Viktor képein, melyek az idei FeHoVa kiállítosán készültek. A horgászat, vadászat és a fegyverek rajongóinak rendezvényén Semjén Zsolt mellett ott volt a NER többi nagy vadásza, Bayer Zsolt, Kovács Zoltán, Nagy István és Mészáros Lőrinc is.
Veres Viktor
Lakos Gábor
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőtől a Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút.
HVG
A rapper már a 2024-es párizsi játékokon is elemében volt, valószínűleg idén sem lesz másként.
HVG
Az énekesnőnek köztudomásúan terhelt a viszonya a családtagjaival, saját bevallása szerint fél is tőlük – erről írt most a közösségi oldalán.
HVG
13 ezer százalékkal ugrott meg a nézettsége.
A színésznő szerint teljesítményéért kijárt volna neki egy Szabadság-érdemrend.