Meghalt William Goldman Oscar-díjas forgatókönyvíró
Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, vagy Az elnök emberei.
Olyan filmek kötődnek a nevéhez, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, vagy Az elnök emberei.
hvg.hu
A Stúdió K, az Átrium és a Rózsavölgyi Szalon is megrendült közleményben tudatta, hogy a konstrukció eltörlése után kétséges a megmaradásuk.
hvg.hu
A kőbányai ügyfélszolgálati központ épülete nyerte el a főváros és az építész kamara közös nívódíját, de díjaztak még több másik kortárs épületet is.
hvg.hu
A közel félezer program mintegy 152 ezer látogatót vonzott a Telekom VOLT Fesztiválra 2018-ban. A most megjelent videó a fesztivált sűríti 4 percbe.
hvg.hu
Fájdalmas döntésekre kényszerült a Rózsavölgyi Szalon.
hvg.hu
A budapesti Madách-téren csütörtökön Sisi-szobrot avattak. Az alkotó R. Törley Mária szobrászművész.
MTI
MTI
hvg.hu
Walt Disney Mickey egér alakjának megalkotása előtt egy Oswald nevű nyulat keltett életre a rajzasztalán. Több rövidfilmet is készített a nyúlról, egy elveszettnek hitt animáció került most elő Japánban.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem logikus, hogy nem kortárs szerzők műveivel kezdődik az iskolákban az irodalmi nevelés – mondja az ELTE egyetemi tanára.
HVG
A világpremier most csütörtökön este lesz a milánói Scalában.
HVG
Bécsből hozzák Budapestre egy magángyűjtő kincseit.
hvg.hu
Ez már a tizedik. Hat kategóriában osztanak majd díjakat december elején.
hvg.hu
A világhírű énekesnő a magyar fővárost választotta legújabb klipjének forgatási helyszínéül. A videóban több emblematikus helyszín is feltűnik, elkészítésében pedig számos világsztár is közreműködött.
hvg.hu
Az Izlandi amazon című izlandi filmet díjazta az Európai Parlament.
MTI
MTI
hvg.hu
Második alkalommal szervezik meg A zene éjszakája – csak klasszikusan című eseményt, ennek keretében november 17-én, nyolc budapesti szórakozóhelyen adnak éjfélig klasszikus zenei minikoncerteket.
hvg.hu
A nyolcvanas évek elején alakult, ma is létező két punkbanda, az ETA és a Kretens ad közös koncertet november 24-én az Óbudai Kulturális Központban.
MTI
Mindannyiunk családjának életén végigsöpört a huszadik század. Az emlékeink mások, az emlékezés közös. Az a cél, hogy megértsük a másik fájdalmát is, ne csak a sajátunkat – tűzi ki célul az első Közös Halmaz Filmfesztivál.
hvg.hu
Hivatalossá vált az eddig csak lebegtetett premierhónap.
hvg.hu
Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, mert 1844-ben ezen a napon vált hivatalos nyelvvé a magyar.
hvg.hu
Az ország több koncerthelyszínén szerveznek eseményeket a fair zenefogyasztás jegyében november 16-án. A Fair Play Nap célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a zenepiac tisztasága közös érdekünk. Az idén a kezdeményezés mellé állt többek között a Wellhello, a Colorstar és a Leander Kills zenekar is. Horváth Péter jogász-közgazdásszal, a kampányt jegyző ProArt– Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatójával beszélgettünk.
L. Horváth Katalin
A szőrös kis sárga Pokémon felcsap detektívnek. A filmet még be sem mutatták, de a rajongók már elégedetlenek.
hvg.hu