A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A Nurejev Nemzetközi Balettverseny idejére Budapest lesz a balett fővárosa.
Hamarosan a világ számos országában vetíteni kezdik a White Crow című filmet, amely a világ leghíresebb balett-táncosáról, Rudolf Nurejevről szól. A filmet előbb mutatják be Budapesten, mint New Yorkban.
Ennek egyik oka, hogy akkora az érdeklődés a március 30-án kezdődő és április 5-ig tartó budapesti Nurejev Nemzetközi Balettverseny iránt, hogy a film forgalmazói nem akarták kihagyni ezt a lehetőséget. Ráadásul a film főszereplője is éppen most érkezik Magyarországra. Oleg Ivenko az április 5-i verseny díjkiosztó gálaestjének egyik sztárja lesz.
Az ukrán származású balett-táncos mellett itt lesz a táncvilág egyik élő legendája, Vlagyimir Malakov is, aki annak a nemzetközi zsűrinek az elnöke, amely a világ 15 országából Budapestre érkező táncosok tudását is megítéli majd. A szintén Ukrajnában született művész dolgozott már együtt a New York City Metropolitan Operaházával, de sokáig szerepelt Bécsben, Berlinben, valamint a híres Tokyo Balettben, ahol jelenleg ő a balettigazgató. A mester eddigi hatalmas pályafutása alatt még Budapesten sosem állt színpadon. Ezért is különlegesség, hogy a verseny után, az április 5-én zajló gálán ő is fellép.
A tíz legtehetségesebb fiatal táncost bárki láthatja a Vígszínházban megrendezendő gálaesten, amelyen a már említett világsztárok mellett itt lesz a londoni Royal Ballet szólistája, Sarah Lamb is, akinek szinte minden előadása telt ház előtt zajlik. A gálán láthatjuk Maria Jakovlevát is, akinek fellépéseiért legközelebb Bécsbe kell mennünk.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.