szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Százötven-kétszáz munkatársától válhat meg a leépítés ez évi második körében a Magyar Televízió (MTV) Rt. - értesült a közszolgálati médium menedzsmentjének egyik, neve mellőzését kérő tagjától.

E hónap végére vagy november elejére zárul le a döntést megelőző belső átvilágítás - közölte a forrás, megjegyezve, a létszámcsökkentéshez szükséges összeget utólag, a pénzügyi tárca biztosítja.

Az MTV tavaly ősszel elfogadott reorganizációs terve szerint 2004-ben 75, az idén 425, amíg jövőre 200 munkatársától kellene megválnia az intézménynek; a menedzsment egyik, neve mellőzését kérő tagja tavasszal arról beszélt, hogy a tavalyi elbocsátásokra - az azokhoz szükséges források hiányában - nem került sor.

A leépítésekről nyáron lezárult tárgyalások egyik résztvevője szerint a menedzsment az induláskor mintegy 180 munkatárs elbocsátását szorgalmazta, végül ez a szám 110 lett.

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője

Izgalmas focit ígér, boldoggá tenné a szurkolókat a Fradi új edzője