
Bejrút a pusztító robbanás után: megrázó képek
Augusztus 4-én délután két óriási robbanás rázta meg Libanon fővárosának, Bejrútnak a kikötőjét. Az első információk alapján egy tűzijátékraktár kapott lángra, ezt követően robbant fel a szomszédos épület, ahol több ezer tonna lefoglalt ammónium-nitrátot tároltak. A libanoni hatóságok száznál több halottról és négyezer sérültről adtak hírt.

Nem sokkal a robbanások után helikopterről kezdték meg a még akkor is lángokban álló épület oltását
AFP / STR

Sebesült férfi botorkál társával egy teljesen letarolt bejrúti utcán. Nem csak a lakóházakban, az utcák kövezetében és az ott parkoló autókban is komoly kár esett.
AFP / Marwan Tahtah

Bejrúti utcakép – már a robbanások után
AFP / Marwan Tahtah

A kikötő romokban
AFP / Anwar Amro

Menteni, ami menthető, de elsősorban az embereket – a libanoni hatóságok bevonták a munkálatokba a katonaságot is
AFP / Anwar Amro

Sérülteket menekítenek ki a libanoni főváros kikötőjéből. A legsúlyosabb károk a robbanások százméteres körzetében találhatóak: több hajó is megsérült, az robbanás pillanatában itt tartózkodó emberek szinte mindegyike megsérült.
AFP

Libanon az összeomlás szélén táncol, az elmúlt évtizedekben polgárháború és terrortámadások is megrázták az országot. De ekkora robbanást Bejrút még soha nem látott.
AFP / Ibrahim Amro

A pusztítás nyomai Bejrút belvárosában
MTI / AP / Huszein Malla

AFP / Joseph Eid

Viskó, vagy toronyház, egy ilyen erejű robbanásnak mindegy, szinte minden épületben komoly károk keletkeztek. A legszerencsésebbeknél is ablakok törtek ki, bútorok repkedtek, de érkezett hír teljesen összedőlt épületekről is, a romok alatt pedig ezekben az órákban kezdhetik meg a kutatást túlélők után.
AFP / STR

A bejrúti kikötőben történt hatalmas robbanás egyik sebesültjét viszik
MTI / EPA / Dar Al Mussawir / Ibrahim Dirani

Nem csak lakóházakban keletkeztek komoly károk: egy kórházat is súlyosan érintettek a robbanások. Olyannyira, hogy a sérülteket az utcán kezdték el ellátni, sőt, az épületből is elkezdték oda kimenekíteni az addig bent tartózkodókat.
AFP / Ibrahim Amro

A bejrúti kikötőben történt hatalmas robbanás sebesültjei a libanoni főváros egyik kórházában
MTI / EPA / Nábil Munzer

AFP