szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Magánterületen részegen is vezethetünk – lényegében ezt mondja ki a KRESZ-re hivatkozva az a bírósági határozat, melyre az egyik jogi szakblog szerzője bukkant rá.

A JogIQ szerzője egy 2005-ben született Legfelsőbb Bírósági (LB) ítéletre talált rá, amely a járművezetés ittas vagy bódult állapotban vétség elkövetésével foglalkozik. Az LB-hez került ügy lényege, hogy eljárás indult egy sofőr ellen, aki egy áruház parkolójában vezetett, enyhén ittasan – vérében 1,25 ezrelék alkoholkoncentráció volt.

Az autóvezetőt az első-, majd a másodfokú bíróság is vétkesnek találta, ezért pénzbüntetést kapott. A Legfelsőbb Bíróság azonban az előző fórumokkal teljesen ellentétes döntést hozott és kimondta: mivel az elsőfokú bíróság nem állapította meg, hogy a parkoló az áruház vagy az önkormányzat tulajdonában áll-e, ezért nem tudható, hogy az magánút vagy közút. Márpedig a KRESZ szerint „ittas járművezetés vétségét az követi el, aki közúton gépi meghajtású járművet vezet”. Azaz magánúton akkor sem követhető el az ittas vezetés vétsége, ha az amúgy a közforgalom előtt meg van nyitva.

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban