szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Önnek jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróság előtt – ha valaki csak egy olyan bűnügyi filmet is látott, amely az Egyesült Államokban játszódik, és amelyben történetesen letartóztatnak valakit, már ismerősen csenghetnek a fenti mondatok, amelyet Európában is bevezetnének - olvasható a Made in America blogon.

Az EUobserver szerint az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott javaslatából az derül ki, hogy Európában is hasonló figyelmeztetést vezetnének be, amelynek során a jogaira hívnák fel az őrizetbe vett személyek figyelmét. A Miranda-figyelmeztetésnek, közismertebb nevén Miranda-jogoknak nevezett intézkedést 1966-ban hozták létre a Miranda kontra Arizona ügy eredményeként. A figyelmeztetés célja nem volt más, mint hogy megvédje a gyanúsítottnak az ötödik alkotmánykiegészítésben garantált jogait. A hivatkozott passzus kimondja: senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy saját maga ellen tanúskodjon. Mi a Miranda-figyelmeztetés története? A Made in America blog friss bejegyzéséből megtudhatja.
Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Így lesz 30 százalékkal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle

Így lesz 30 százalékkal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Éveket spórolhat egy új vérvizsgálat, ami képes diagnosztizálni az endometriózist

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották – fotók