szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hónapokig tartott a médiacirkusz Chelsea Clinton múlt heti esküvője körül: hiába költözött ki ugyanis a család immáron kilenc éve a Fehér Házból, az egykori és persze az aktuális elnökök gyerekeinek sorsa mindig is izgatta a közvéleményt. A Made in America blog szerzője az elnökgyerekek történetéről írt.

Volt, aki tudott élni az apja kínálta – főként politikai – hátszéllel, akadt azonban olyan is, aki teljes mértékben hátat fordított neki, és még a nevét is elhagyta. Ketten közülük ugyanakkor maguk is elnökök lettek. Az ismertebb eset George W. Bushé, akinek apja, az idősebb Bush az Egyesült Államok 41. elnöke volt, ő maga pedig a 43., nyolc kerek éven át. A 19. században azonban az Adams-családnak is sikerült a duplázás: míg John Adams 1797 és 1801 között igazgatta az országot (ő volt egyébként a második az elnökök sorában), addig fia, John Quincy Adams 1825 és 1829 között tölthette be ugyanezt a tisztséget - olvasható a blogon. A teljes bejegyzést elolvashatja a Made in America blogon.

 

hvg.hu Napi merítés

"Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróság előtt" - Európában is bevezetik?

Önnek jogában áll hallgatni. Minden, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróság előtt – ha valaki csak egy olyan bűnügyi filmet is látott, amely az Egyesült Államokban játszódik, és amelyben történetesen letartóztatnak valakit, már ismerősen csenghetnek a fenti mondatok, amelyet Európában is bevezetnének - olvasható a Made in America blogon.

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás