A második Öbölháború a hidegháború óta a nemzetközi rendszer szempontjából a legfontosabb konfliktus volt. Az Amerikai Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül, illetve a BT három állandó tagjának, és a nem állandó tagok többségének határozott véleményével szembemenve támadta meg Irakot egy szűk nemzetközi koalíció élén. De ma már világos, hogy nem ezért kiemelkedő ez a háború a történelemben. Az az általában "neokonzervatív"-ként jellemzett csoport, amely a háború leglelkesebb támogatója volt az USA-ban (Paul Wolfowitz helyetes védelmi miniszter, Douglas Feith védelempolitikai államtitkár, Richard Perle Pentagon-tanácsadó, I. Lewis Libby Jr., az alelnök kabinetfőnöke és maga Richard Cheney alelnök illetve Donald Rumsfeld védelmi miniszter) már nincs sehol. Bukott politikusok, és mindannyian a háború kudarcába buktak bele. George W. Bush nevéhez is elsősorban ezt az eseményt fogja fűzni a történelem. De nem a neokonzervatívok elsöprése miatt lesz emlékezetes száz év múlva az invázió. De miért lesz emlékezetes? A Mandiner blog legfrissebb bejegyzéséből megtudhajta.