szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Húsz évvel ezelőtt az egyesített Németországban, azon belül is Berlinben hatalmas méreteket öltött a házfoglalók és hajléktalanok kérdése - emlékezik vissza a Német egység blog szerzője, egykori berlini rádiótudósító.

"llyen eddig csak Nyugat-Berlinben fordult elő, és ott is régen volt divatban: Kelet-Berlinben összetűzés volt házfoglalók és rendőrök között. A rendőrség előbb viszonylag békésen kiürített néhány elfoglalt házat, de egy másik utcában, ahol a házfoglalók megijedtek, hogy kiteszik őket, megelőző támadásba mentek át. Még mielőtt kirakták volna őket, barikádokat emeltek, és megtámadták a rendőröket. A nap hírei egyébként is lakásügyek voltak. Az építési miniszter délután bejelentette, hogy egyelőre nem emelik a lakbéreket a volt NDK-ban, hiszen egyelőre a bérek sem emelkedtek nyugati szintre. A bérlőket azonban lassacskán mégis a pénztárhoz kérik: megszűnik a fűtés, a meleg víz átalánydíja, és ezekért a szolgáltatásokért többet kell majd fizetni" - olvasható a visszaemlékezésben. A teljes visszaemlékezést elolvashatja a Német egység  visszatekintő blogon.
Szegő Iván Miklós Gazdaság

Utolérik-e fejlettségben a csehek a német keleti tartományokat?

Az Európai Unió statisztikái nem mindig tükrözik a tényleges helyzetet - hangzott el csütörtökön Budapesten, az Andrássy Egyetemen, ahol a német egység húsz évéről és az ehhez kapcsolódó kelet-közép-európai folyamatokról tanácskoztak elsősorban német szakértők és politikusok. Így nem szabad Pozsony gazdasági fejlettségét egyetlen mutató alapján Amszterdaméhoz viszonyítani - mondta az egyik hozzászóló, Karl-Heinz Paqué professzor.

hvg.hu Napi merítés

Így történt a német egyesítés

A berlini belvárosban már végeláthatatlan tömeg hömpölyögött, már durrogtak a petárdák, már felröppentek a tűzijáték első rakétái, és éjfélre nyilván még inkább tetőfokára hágott a hangulat - eleveníti fel a Német Egység visszatekintő blogban az egykori berlini rádiótudósító.

HVG Világ

Egy nép, amely a drágább kenyérért vonult az utcára

Csökkentek az egykori NDK és NSZK közti különbségek az újraegyesítés 20. évfordulójára. Ha nem is gyakran, de már az is előfordul, hogy egy-egy területen a keletiek járnak jobban – írha a HVG elemzése.

Szegő Iván Miklós Tech

Egy furcsa moszkvai tárgyalás és a német egység

Egy amerikai professzor, egy német közvélemény-kutató és egy magyar író-történész elemezte többek között a német egység kérdéseit csütörtökön az Andrássy Egyetemen tartott konferencián. A legérdekesebb talán egy Gorbacsovról szóló dokumentum közlése volt, amiből az 1990-es egyesítés előzményei derülnek ki. Cikkünk végén kronológiát is közlünk az újraegyesítésről.

hvg.hu Napi merítés

"Egyre nagyobb méreteket ölt a devizacsalás"

Húsz évvel ezelőtt az egységesített Németországban a devizacsalás hatalmas méreteket öltött, amelyre a valutaunió adott lehetőséget - emlékezik vissza a Német Egység blog szerzője, egykori berlini rádiótudósító.

Joschka Fischer: Európa vagy megvédi magát, vagy behódol a nagyhatalmaknak

Joschka Fischer: Európa vagy megvédi magát, vagy behódol a nagyhatalmaknak

Meghasadás: Szijjártó Péter orosz helyett amerikai nukleáris erőművekről egyeztetett

Meghasadás: Szijjártó Péter orosz helyett amerikai nukleáris erőművekről egyeztetett

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Budapestre jön a világhírű komikus, aki nekiment a tamponadónak is

Budapestre jön a világhírű komikus, aki nekiment a tamponadónak is