szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendszerváltás alkotmányát nem tartalmi hibái, hanem a magyar politika évtizedes válsága sodorta el. Az Orbán-alkotmány azonban nem lezárni, hanem kiteljesíteni fogja ezt a válságot - olvasható a Szuverén.hu oldalon.

Miért bukott el a jelenlegi alkotmányunk? A választ nem az alkotmány tartalmában kell keresni, hanem az elmúlt húsz évben döntő szerepet játszó politikai csoportok hozzá kialakított viszonyában – írja a Szuverén.hu szerzője. A magyar társadalom politikailag aktív csoportjainak – és ezek közéleti hangadóinak – egy része eltérő okokból nem volt képes azonosulni az alkotmánnyal, és ez a politika mély válságához vezetett, ami végül elemésztette a politikának keretet adó alkotmányt is. Két csoport szerepét érdemes vizsgálni. Rögtön megjegyzendő azonban, hogy felelősségük nem egyenlő, és azt is látni kell, hogy a két csoport nem azonosítható minden további nélkül azokkal a pártokkal, amelyeknek részét alkotják.

A fő felelősség a magyar jobboldal ma domináns csoportját terheli. Ennek a csoportnak a tagjai, vezetői és szószólói úgy vélik, nekik kitüntetett igényük lehet a nemzet politikai képviseletére és vezetésére, és nehezen fogadnak el más színezetű kormányt legitimnek – írja a cikk szerzője. A teljes cikket megtalálja a Szuverén.hu oldalon.

hvg.hu Napi merítés

Szavazati jogot a tinédzsereknek?

Ha az alkotmánytervezők komolyan vennék a választójog elveit, akkor nem a határon túliak, a csecsemők és a kisgyermekek szavazati jogán gondolkodnának, hanem a gondnokoltakén és a tinédzserekén.

hvg.hu Napi merítés

Mi jöhet a médiatörvény után?

A médiatörvény körül kialakult nemzetközi botrány jelentősen szűkíti a kormányzat mozgásterét a további jogállam-korlátozó lépések tekintetében. Vezetői a teljes elszigetelődés és a visszavonulás közötti választásra kényszerülhetnek.

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen