szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hunvald Györgyöt védelmét ellátó Dr. Sebes Péter keresetet nyújtott be a magyar állam ellen a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz.

Az "adatszivárgás" miatt Hunvald védője 2010. novemberében panasszal fordult a legfőbb ügyészhez, azt tudakolva, jelent-e veszélyt a kezdődő büntetőeljárás sikerére, ha a bizonyítási anyagot nyilvánosságra hozzák. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sajtóban megjelenő, "szövegösszefüggéseikből kiragadott" idézetek veszélyeztethetik "az elfogulatlan, előítéletektől mentes bíráskodás körülményeit".

Eközben szokatlan, hogy G. György és Hunvald ellen ilyen hosszú ideje fenntartja a bíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést - még akkor is, ha mindkettejük ellen bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény jelenleg a vád. A hosszú előzetes miatt Hunvald korábban bejelentette: a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul.

A Hunvald-per blog közzéteszi a Hunvald György ügyvédje által 2011. január 11-én a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz benyújtott beadványát, amelyben Hunvald György előzetes letartóztatásának megszüntetését és szabadlábra helyezését kérik - olvasható a blogon. A dokumentumot pedig ide kattintva olvashatja el.

MTI Itthon

Miniszter és nagykövet is repült a Hunvald érdekeltségébe tartozó magángéppel

Veres János (MSZP) volt pénzügyminiszter, Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank volt vezérigazgatója és Székely Árpád akkor hivatalban lévő moszkvai magyar nagykövet voltak az első külföldre tartó utasai a Hunvald György egykori erzsébetvárosi szocialista polgármester érdekeltségébe tartozó magánrepülőgépnek - írta egy lehallgatási jegyzőkönyvre hivatkozva a keddi Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Hunvald-ügy: elkezdődik a vádlottak meghallgatása

Gál György volt szabad demokrata politikus meghallgatásával elkezdődik a sok száz milliós önkormányzati korrupció miatt indult Hunvald-ügy vádlottjainak meghallgatása a Fővárosi Bíróságon kedden.

hvg.hu Itthon

Hunvald-per: elévült a vád tucatnyi vádlott esetében

Megkezdődött a Hunvald-ügy tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Bíróságon; az öttagú bírói tanács elnöke bejelentette: tucatnyi vádlott esetében megszünteti az eljárást az ellenük közokirat-hamisítás miatt emelt vád vonatkozásában, mert az elévült.

hvg.hu Itthon

Hunvald magángépén utazott miniszter, nagykövet, bankár

Veres János volt pénzügyminiszter, Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank volt vezérigazgatója és Székely Árpád akkor hivatalban lévő moszkvai magyar nagykövet voltak az első külföldre tartó utasai a Hunvald György egykori erzsébetvárosi szocialista polgármester érdekeltségébe tartozó magánrepülőgépnek - írta egy lehallgatási jegyzőkönyvre hivatkozva a keddi Magyar Nemzet.

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?