szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A mai Vidámpark a Vurstli és az Angol Park 1950-ben történt összevonásával és államosításával jött létre. Az Álomvasút helyére a Robogó került, amelynek barlangjában nem csontvázak ijesztgették a kiskocsik utasait, hanem a régi és az új falut mutatták be a látogatóknak, a végállomás előtt pedig Moszkva és Budapest képei voltak láthatók.

1956-ban már 65 szórakoztató játék üzemelt. Szépen alakult a látogatók száma, 1956-ban több mint 2 millió ember kereste fel a Vidámparkot. 1959 és 1960 a látogatás csúcséve volt, jól sikerült a park 10 éves fennállásának megünneplése is. Tíz év alatt a látogatók száma megnégyszereződött. A régi, nagy játékok azonban kezdtek elöregedni és ezzel együtt a látogatók is kezdtek elmaradozni. 1967-ben végül a felettes szervek döntöttek: önállósították a Vidámparkot, ami annyit jelentett, hogy a továbbiakban a saját bevételeiből kellett eltartania magát - olvasható a Budapest Anno blogon. A Vidámpark 1960-as évekbeli bejáratát megtekintheti a blog friss bejegyzésében.

A 60-as évekbeli bejárat megtekintéséhez látogasson el a blogra
©
hvg.hu Napi merítés

Milyen volt az Örs vezér tere 1960-ban?

A téren, amely a nevét 1932-ben kapta, 1954 és 1961 között épült fel a környéken az első lakótelep jellegzetesen szocreál stílusban, a mai metróállomással átellenben, a Kerepesi út és a Pillangó utca mentén.

hvg.hu Napi merítés

Ilyen volt a Központi Vásárcsarnok az 1900-as években

A főváros vezetőit már az 1860-as években foglalkoztatta a vásárcsarnokok építésének gondolata, aminek célja az volt, hogy az egészségtelen körülmények között működő régi piacokat időjárástól védett, fedett árucsarnokok váltsák fel, ahol ellenőrizhető a forgalomba kerülő élelmiszerek minősége, az árak pedig stabilak.

Az ellenzék szerint Orbán a szülőkre hárítja azt a felelősséget, amit neki kellene vállalnia

Az ellenzék szerint Orbán a szülőkre hárítja azt a felelősséget, amit neki kellene vállalnia

Kálmán Olga a legesélyesebb ellenzéki jelölt a II. kerületben

Kálmán Olga a legesélyesebb ellenzéki jelölt a II. kerületben

Szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető három film Törőcsik Mari szereplésével

Szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető három film Törőcsik Mari szereplésével