szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor tegnap az Európai Parlament előtt volt kénytelen megvédeni kormánya jó néhány intézkedését. A vitát aligha lehetett konstruktívnak vagy magasröptűnek nevezni, talán még a tavaly januári szócsatát is alulmúlta, hiszen teljesen képtelen vádak is elhangoztak. Mégis, mindezért a magyar kormány csakis saját magát okolhatja - írja a Véleményvezér blog.

Orbán Viktor tegnap a saját szemével láthatta, hogy a jobboldali radikálisokon kívül gyakorlatilag senki nem áll ki teljes mellszélességgel a magyar kormány mellett - írja csütörtöki cikkében a Véleményvezér, amely rámutat: az európai nagypolitika ugyanis úgy működik, mint egy duzzasztógát: egy ideig nyugodtan gyűlhetnek egy országgal szemben az ellenérzések, bírálatok és kifogások, ám ha azok egy bizonyos szintet elérnek és a gát már nem bírja tovább a nyomást, akkor minden jogos és jogtalan, tényszerű és irracionális bírálat az adott országra zúdul.

Ez történik most Magyarországgal: a kormánynak olyan vádakra is felelnie kell, melyek egyébként teljesen alaptalanok. És bár ezt a sort megannyi, hasonlóan abszurd váddal lehetne még folytatni, egyszerűen el kell fogadni, hogy ilyen a politika természete. A magyar kormány egyszerűen annyira nem keresett szövetségeseket és annyi ideig ignorálta a bírálatokat, hogy a gát egyszerűen átszakadt. A kormánnyal most a saját főztjét etetik meg, azonban ha Orbán Viktorék ezt meg is érdemlik, az ország egészen biztosan nem. A Véleményvezér cikkét teljes egészében itt olvashatja el.

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Néhány órával a kinevezése után lemondott a svéd nemzetbiztonsági tanácsadó a Grindrre korábban kitett fotói miatt

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

Íme minden asztalos álma

Íme minden asztalos álma