szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

"Sokkoló nap végén ért le Erőss Zsolt" címmel íródott az Annapurna-expedíciót bemutató blog egyik utolsó bejegyzése, melyben az utolsó napok tragikus eseményei után ellentmondásos kép rajzolódik ki az expedícióról. A bejegyzés komoly ellenszenvet váltott ki az expedíciót online követő közönségből. Erőss Zsolt és mászótársai szombati közleményükben határolódnak el az őket bemutató blogtól.

A himalája blogot író Földes András újságíró az expedíció tagjaként írja le személyes élményeit a mászásról, egyik utolsó bejegyzésében Erőss Zsolt visszajutásának körülményeit mutatja be. A bejegyzés szerint Erőss Zsoltnak komoly gondjai akadtak az alaptáborba lejutással, mert megfelelő akklimatizáció nélkül vágott neki a mászásnak. Visszaútján rádión jelezte társainak, hogy segítségre szorul.

A történet innen ágazik két felé: Földes András indult Erőss Zsolt segítségére, blogja szerint a többiek vonakodtak a segítségnyújtástól. Visszaútjukon, amikor a sötétben Zsolttal és egy másik hegymászóval keresték az utat az alaptáborhoz, az ottaniak csak szóbeli segítséget nyújtottak rádión.

Másképp magyarázza a történteket Mécs László, aki szintén az expedíció tagja volt, és több éve mászik közösen Erőss Zsolttal. Bejegyzése szerint azért nem más indult Zsoltért a hegyre, mert mindenki kimerült volt, lappangó betegségeik miatt veszélyes lett volna nekivágni a "mentésnek". A táborba visszatérő Erőss Zsolt elé azért nem mentek ki éjszaka, mert a mászóknak túl sokat kellett volna várni rájuk, mire megérkeznek.

Erőss Zsolt és társai szombati közleményükben elhatárolódnak a Földes-féle történettől, legutolsó bejegyzésében már Földes András is a cserbenhagyás ellen érvel.

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Egy cseh származású kanadai jezsuita lehet a következő pápa egy játékelméleti modell szerint

Egy cseh származású kanadai jezsuita lehet a következő pápa egy játékelméleti modell szerint