szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nagymama nem csak sálkötögetésre, palacsintasütésre és ajándékvásárlásra jó. Túlélésre is. Az első, nemrégiben megtartott nemzetközi nagymamakonferencia antropológus és  biológus résztvevői megállapították: a nagymamáknak az emberi faj fejlődésében betöltött evolúciós szerepét mindeddig súlyosan alábecsülték.

A nagymamák jelenléte a tradicionálisabb társadalmakban nagyban befolyásolja az unoka életben maradását - állapították meg a New Yorkban rendezett nemzetközi konferencia tudós résztvevői. Az eseményről tudósító New York Times szerint a szakemberek megállapításait több kutatás is bizonyítani látszik, s jelentős különbség mutatkozik az apai és anyai nagymamák mint evolúciós kiválasztók szerepe között. 
A londoni University College két antropológusa 1950 és 1974 között gyűjtött gambiai demográfiai adatokat elemezve vonta le a következtetést, miszerint azokban a háztartásokban, ahol  még élt a nagymama, felére csökkent a két-három éves gyerekek halálozási aránya. "Meglepő, hogy az nem számított, az apa életben volt-e vagy sem" - kommentálták eredményeiket a kutatók. Hasonló, bár árnyaltabb eredményre jutott a Washingtoni Egyetem két antropológusa: ők bengáli és kashi családokról gyűjtött adatok alapján azt állapították meg, hogy az anyai nagymama jelenléte a családban az apainál jóval nagyobb mértékben növeli unokájának életben maradási esélyeit. Az anyai nagymamával élő gyerekek 96, az apaival élők 86, a nagymama nélküliek 83 százaléka érte meg a négyéves kort.
Az apai és anyai nagymama különböző evolúciós hatására más kutatók is felfigyeltek. Kétszáz évnyi japán demográfiai adat bizonyítja, hogy míg az anyai nagymamák jelenléte növelte, az apai nagymamáké egyenesen csökkentette annak esélyét, hogy hímnemű unokáik betöltsék a hatodik életévüket - vélte az amerikai Indiana állambeli Bloomington Egyetem antropológusa. A lányunokáknál ez a furcsaság nem jelentkezett. Erre végképp nem leltek magyarázatot, az apai és anyai nagymamák hatása közti különbség magyarázata viszont a kutatók szerint abban rejlik, hogy az anyai nagymamák biztosak lehetnek abban, hogy a csöppség az ő unokájuk, így "érdemes értük dolgozni", az apai nagymamák viszont nem tudhatják, unokájukban valóban az ő vérük csörgedezik-e. Egy Németországban végzett felmérés szerint 700 olyan megkérdezett közül, akiknek 7 éves koráig mind a négy nagyszülőjük élt, mindössze 12 százalék mondta azt, hogy apai nagymamájukkal voltak jobb kapcsolatban, mint az anyaival.
A nagymamákat, akik a húslevest főzik, a palacsintát sütik, mesélnek  és unokájukat kényeztetik, az antropológusok nem kérdezték meg.

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

„Valahol abba kell hagyni” – bejelentette Didier Deschamps, hogy mikor hagyja ott a francia válogatottat

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz