szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A közvélemény szándékos félrevezetésével és tájékozatlansággal vádolja a Fideszt az Oktatási Minisztérium (OM), Pokorni Zoltánnak, a Fidesz oktatási kabinetvezetőjének és Rogán Antalnak a tegnapi nyilatkozata miatt. Az OM hangsúlyozza, hogy a Fidesz állításával ellentétben a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) még nem foglalt állást a Sulinetre decemberben kiírt tenderrel kapcsolatban.

Pokorni Zoltán kedden úgy nyilatkozott, hogy közbeszerzési álversenyt eredményezett a Sulinetre kiírt tender, mivel a győztes pályázónak - ha az nem a Matáv-csoport valamely tagja - mindössze hat napja van egy többmilliárdos, közel 2300 végpontból álló rendszer kiépítésére. (A tendert az Elender-MatávCom konzorcium nyerte.) Ezt tekintetbe véve szerinte egyáltalán nem meglepő, hogy a tenderre egyetlen ajánlat érkezett. Pokorni szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság is azért függesztette fel az oktatási tárca eljárását, mert megalapozottnak találta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) beadványát, amely szerint a kiírás nem felel meg a hatályos törvénynek. Rogán Antal korábbi sajtótájékoztatóján azt mondta: márciustól 2300 iskolában sötétülhetnek el a számítógépek képernyői, mivel a KDB felfüggesztette a Sulinet internetszolgáltatási szerződés eredményhirdetését.
Az OM szerdai közleménye szerint ugyanakkor a Fidesz szándékosan félrevezeti a közvéleményt, amikor hatnapos határidőről beszél, hiszen egy tárgyalásos eljárás során a feleknek lehetősége van a megadott időintervallumtól való eltérésre. Emlékeztetik a Fideszt arra is, hogy az elmúlt négy évben a Fidesz vezette tárca két alkalommal közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosította a szolgáltatóval kötött szerződést úgy, hogy az ár növekedett. Cáfolja az OM Pokorninak azt az állítását is, hogy a KDB a GVH kérésére függesztette volna fel a tendert, mert - állításuk szerint - a KDB egy GVH által delegált tagja névtelen bejelentésre kérte az eljárás kivizsgálását. A közlemény leszögezi: a Fidesz megelőlegezi a KDB döntését, holott az csak ideiglenes intézkedést hozott, s az első tárgyalás március 11-re van kitűzve.
Az OM a KDB határozathozataláig meghosszabbítja a jelenlegi szolgáltatóval kötött szerződést, így nem szűnik meg az iskolákban az internetszolgáltatás. Az említett tender értelmében most kötendő szerződés egyébként csak tíz hónapra szólna (de fél évvel meg lehet hosszabbítani), annak érdekében viszont, hogy minden szolgáltató cégnek legyen elég ideje a felkészülésre, a több évre szóló szerződésre áprilisban írja ki a közbeszerzési pályázatot a szaktárca.
Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz

Vége a januári tavasznak, újra hideg lesz

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek