szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Természetes okokból halt meg Fehér Miklós, a Benfica és a magyar labdarúgó-válogatott csatára a január 25-i bajnoki mérkőzést követően. Ezt a portugál legfőbb államügyészség közölte a toxikológiai vizsgálatok eredményére hivatkozva.

A vérben alkohol, drog, gyógyszer és szteroid nyomaira nem bukkantak a szakemberek - áll a hivatal közleményében. A Jornal de Noticias ezzel együtt azt írta: olyan kór okozta a játékos halálát, amit korábban egyetlen vizsgálat során sem észleltek. A lap értesülése szerint "mérsékelt szívmegnagyobbodásról" van szó.



A 24 éves, 25-szörös válogatott játékos január 25-én, a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításában esett össze a pályán, majd a kórházba szállítást követően meghalt. A szakemberek eleinte szívinfarktusra gyanakodtak, de nem tudtak egyértelműen állást foglalni. A boncolást követően került sor a szövettani elemzésekre. Portugál törvényszéki orvosszakértők már február elején úgy vélték, hogy veleszületett szívrendellenesség állhat Fehér halálának hátterében. (MTI)
Hosszú sor kanyargott a belgrádi pláza előtt, ahol 9 ezer forintot érő kupont adtak az oltásért

Hosszú sor kanyargott a belgrádi pláza előtt, ahol 9 ezer forintot érő kupont adtak az oltásért

Így lehet az EU-ban őszre legalább három gyógyszer a Covid ellen

Így lehet az EU-ban őszre legalább három gyógyszer a Covid ellen

„Karikó Katalin olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác vagy Szent-Györgyi Albert”

„Karikó Katalin olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác vagy Szent-Györgyi Albert”