szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Cseh László a 400 m vegyes döntőjében Michael Phelpes után csapott célba, és 4:06.16-os időeredménnyel, Európa-csúccsal lett olimpiai ezüstérmes. Az amerikai saját világrekordját döntötte meg.


Cseh László (elöl) nem hagyta megugrani Phelpset
© MTI - Koszticsák Szilárd
Michael Phelps fantasztikus idővel, 4:03-84-gyel, azaz világrekorddal kezdte meg aranygyártását, és Mark Spitz olimpiai rekordjának hajszolását. Harmadik a szintén amerikai Ryan Lochte lett, akit Cseh a hajrában hagyott le. Kis Gergő - aki ötödik legjobb idővel került a dömtőbe - végül a hatodik helyen végzett.

A magyar világbajnok 2004-ben ebben a számban bronzérmet szerzett, Michael Phelps pedig ígérete szerint visszavonul a 400 méteres számoktól. Mindenestre annyit megtehetett volna, hogy a dobogón nemcsak bronzérmes honfitársának gratulál, hanem Csehnek is.

A "jutalma" nem sokáig váratott magára: a kínaiai véletlenül idő előtt lekeverték az amerikai himnuszt, amit Phelps jobb híján egy erőltetett mosollyal kommentált.

"Elégedett vagyok, majd leszek boldog is - mondta Cseh a verseny után. - Jó időt úsztam, ami lehetett volna jobb is, ha délután vannak a döntők. Ezen az eredményen a későbbiekben még lehet javítani, most kiúsztam magam. Reméltem, hogy legyőzöm Lochtet, ezzel az idővel és az ezüsttel előzetesen is elégedett lettem volna." Az úszó még két számban érdekelt Pekingben, 200 m vegyesen és 200 m pillangón.

Az edző, Turi György is kommentálta tanítványa teljesítményét: "Laci most még csak elégedett, de négy év múlva lesz boldog is, amikor megnyeri majd az olimpiát. Négy éve harmadik volt, most második, négy év múlva pedig első lesz. Phelpsnek, amint bejelentette, ez volt az utolsó 400 m vegyese."

"Az egyik célom az volt, hogy olimpián döntőbe jussak, a másik, hogy jobbat érjek el Darnyi Tamás idejénél - nyialtkozta a hatodikként végzett Kis Gergő. - Jó lett volna ötödiknek lenni, de nem vagyok elkeseredve, pontszerző lettem. Nagyon erős volt a kezdés, ezért 200 után kicsit lelassultam."

2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING

ÚSZÁS, FÉRFIAK, 400M VEGYES

1. MICHAEL PHELPS (Egyesült Államok) 4:0384 p
2. CSEH LÁSZLÓ (Magyarország) 4:06.16 p
3. RYAN LOCHTE (Egyesült Államok) 4:08.09 p
4. ALESSIO BOGGIATO (Olaszország) 4:12.16
5. LUCA MARTIN (Olaszország) 4:12.47 p
6. KIS GERGŐ (Magyarország) 4:12.84 p
7. BRIAN JOHNS (Kanada) 4:13.38 p
8. THIAGO PEREIRA (Brazília) 4:15.40 p














Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette