Shannon L. Hader, a washingtoni HIV/AIDS felügyelet igazgatója, aki korábban Zimbabwében vezetett egy amerikai betegségmegelőzési programot, elmondta: ha a fertőzöttségi, illetve megbetegedési arány meghaladja az 1 százalékot, akkor az adott területen "kiterjedt és súlyos" járványról lehet beszélni.
Hader magyarázata szerint a HIV-fertőzés régóta ismert okok miatt terjed. A legfőbb tényezők között említette a védekezés nélküli heteroszexuális kapcsolatot, a homoszexuális érintkezést, valamint az injekciós kábítószer-élvezetet.
A The Washington Post című lap szerint a fővárosban több mint 15 ezer HIV-fertőzöttről tudni. A város afroamerikai népességének 4 százaléka HIV-pozitív, a latin-amerikai származásúak között ez az arány 2, a fehérek körében 1,4 százalék. Az Egyesült Államokban a több mint félmilliós lakosságú Washingtonban a legmagasabb a fekete bőrű népesség aránya, 2007-ben 55,6 százalék volt.
Washington AIDS-fertőzöttségi aránya azonos Nyugat-Afrikáéval
A nyugat-afrikaival azonos szintű a HIV-fertőzések és AIDS-megbetegedések aránya az Egyesült Államok fővárosában - jelentette az AHN hírügynökség hétfőn.A város az ugandai és a kenyai helyzettel van azonos szinten: a lakosság 3 százaléka HIV-fertőzött vagy AIDS-beteg.

Hét kiló jég, tízezer kalória és katarzis: így lettem ironman tizenegyedszer
Dobszay János: A köztársaság nagypapakorú államfője végre rátalált a hangjára
„Mennyire kell politikai analfabétának lenni?” – Török Gábor reagált Sulyok fiataloknak küldött üzenetére
Mi a gond azzal, ha Post Malone sörözik a legtöbbet a Szigeten?
63 évet él egészségesen az átlagos magyar
A Szuverenitásvédelmi Hivatal is felbukkant az USA új emberi jogi jelentésében
The Washington Post: Politikai okokból vizezték fel az amerikai külügy országjelentéseit
Orbán: Egy nap alatt elintézhetnénk Ukrajna összeomlását, de nem érdekünk
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A béke, amelynek Moszkva aligha örül: hogyan zárta le konfliktusát Örményország és Azerbajdzsán?
Hadházy újabb hatvanpusztai vasajtóról posztolt, óvóhelyet sejt mögötte
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.