szerző:
MTI

Az erythropoietin (EPO) nevű doppingszer nem csupán az izmokat tüzeli fel, hanem az agyat is, legalább is egerek esetében - fedezte fel a göttingeni Max Planck Kísérleti Orvostudományi Intézet (Németország) Hannelore Ehrenreich professzor által vezetett csapata.

"A szerrel kezelt fiatal egerek kognitív teljesítménye tartósan nőtt" - mondta a professzorasszony, majd rögtön hozzátette: "Eredményünkkel semmiképp sem kívánjuk arra ösztönözni az egészséges embereket, hogy EPO-val kezeltessék magukat." 
   
Véleménye szerint azonban az újonnan szerzett ismeretek segíthetnek a súlyos agybetegségek kezelésében. A szklerózis multiplex és a krónikus skizofrénia esetében is hasznosnak bizonyulhatnak. A kutatók eredményeikről a BioMed Central című szaklapban számolnak be.
   
Eddig az orvosok az EPO-t vérszegénység kezelésére alkalmazták, ugyanis fokozza az oxigénszállító vörös vérsejtek termelését. Ezt azonban a teljesítménysportokat űzők is kihasználják, hogy jobban elláthassák izmaikat oxigénnel - persze illegálisan. 
   
A kutatók úgy vizsgálták az EPO hatását az egerek tanulási és fejlődési folyamataira, hogy nehéz feladatok elé állították őket. Meg kellett tanulniuk egy másodpercen belül öt váltakozóan felvillanó fényjelzés közül egyre helyesen reagálni. Jutalmul kis adag cukros vizet kaptak. "Sok hét kell ahhoz, hogy az egér megtanulja teljesíteni ezt a feladatot" - mondta Ehrenreich. Ez alatt jól lehet követni a tanulás különböző folyamatait, és az EPO ezekre gyakorolt hatását. 
   
A kísérletek során serdülő hím egereket kezeltek három héten át nagy adagokban EPO-val, illetve placebóval. Ezután három hónap intenzív tréningben részesítették őket. Az EPO-val kezelt egerek tanulási sikerei jóval túlszárnyalták a placebót kapottakét - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ingyen próbatermet kaphat a Tankcsapda Debrecentől

Ingyen próbatermet kaphat a Tankcsapda Debrecentől

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Hosszan elbeszélget Merkel és Orbán

Lezárások lesznek Sopronban Angela Merkel hétfői látogatása alatt

Lezárások lesznek Sopronban Angela Merkel hétfői látogatása alatt

Elárulja az okosóra, ha valakinél megkezdődött az elbutulás?

Elárulja az okosóra, ha valakinél megkezdődött az elbutulás?

Lennonék "megírtak egy úszómedencét", a mai sztárok ravaszabbul keresik degeszre magukat

Lennonék "megírtak egy úszómedencét", a mai sztárok ravaszabbul keresik degeszre magukat

Tűz pusztított a bangladesi főváros egyik nyomornegyedében - képek

Tűz pusztított a bangladesi főváros egyik nyomornegyedében - képek