szerző:
MTI

Csökkentheti és tovább elviselhetővé teheti a fizikai fájdalom érzetét, ha káromkodással engedi ki a gőzt az érintett - állapították meg a Keele-i Egyetem kutatói.

Richard Stephens kutatásvezető úgy véli, a NeuroReport című szakfolyóiratban közzétett tanulmányuk magyarázatot ad rá, miért oly elterjedt a káromkodás mindenütt a világon - írják a brit Telegraph vasárnapi számában. A pszichológus szerint a szitkozódás azért alakult ki, hogy emelje az agresszió szintjét és csökkentse a fájdalmat, így korai elődünk gyorsabban elszaladhatott vagy erőteljesebben küzdhetett megtámadásakor.
   
A kutatók 64 önkéntes egyetemistát kértek fel a tesztre, amelyben kezüket olyan sokáig kellett jeges vízben tartaniuk, ameddig csak bírták, miközben tetszésük szerint szitkozódhattak. Ezután úgy ismételték meg a vizsgálatot, hogy miközben a résztvevők eltűrték a fájdalmat, csak nem durva szavakat ejthettek ki, melyeket például egy asztal leírásánál használnának.
   
Azok az önkéntesek, akik káromkodtak, átlagosan negyven másodperccel tovább tartották kezüket a jeges vízben. Amikor értékelniük kellett fájdalmuk mértékét, ugyanez a csoport kisebb fájdalomról számolt be. A kutatók a tesztalanyok szívritmusát is mérték: káromkodás közben jobban emelkedett.
   
Stephens elmondta, hogy pszichológusként a történtek ellenkezőjét várta. "A szitkozódás a nyelv meglehetősen érzelmekkel telt formája és szinte univerzális emberi nyelvi jelenség" - tette hozzá.
   
"Amikor a feleségem a lányunkat szülte, szükségét érezte a durva szavaknak, de nem győzött elnézést kérni utána. A szülésznő ekkor elmondta, hogy hozzászoktak a szülőszobában az effajta beszédhez. Ez elgondolkodtatott" - emlékszik vissza Stephen.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Nem volt káromkodás az első Gyurcsány-beszédben

A kormányfő blogján nyilvánosságra hozta a május 26-iki kibővített MSZP-frakcióülésen elmondott vitaindító beszédét. "Eddig csak a záró előadást ismerhette meg az, aki akarta. Most nyilvánosságra hozzuk a nyitó beszédet. Azért, mert nincs benne semmi titkolnivaló, azért, mert minden sorát vállalom - írja Gyurcsány. Közöljük a teljes szöveget.

A román elnök Make Romania Great Again feliratú sapkát kapott Trumptól

A román elnök Make Romania Great Again feliratú sapkát kapott Trumptól

Apai örömök elé néz Quentin Tarantino

Apai örömök elé néz Quentin Tarantino

Shane Tusup videóban mutatja be, milyen őrületesen indult a felkészülés új tanítványaival

Shane Tusup videóban mutatja be, milyen őrületesen indult a felkészülés új tanítványaival

Hangszerek, melyekkel csökkenthető a fájdalom vagy karban tartható az elme

Hangszerek, melyekkel csökkenthető a fájdalom vagy karban tartható az elme

Összefogtak a videósok, diszkrimináció miatt perlik a YouTube-ot és a Google-t

Összefogtak a videósok, diszkrimináció miatt perlik a YouTube-ot és a Google-t

Engedélyezték a kokain fogyasztását Mexikóban, igaz, nem mindenkinek

Engedélyezték a kokain fogyasztását Mexikóban, igaz, nem mindenkinek