szerző:
MTI

Az élővilág sok egyedére érvényes, hogy várható életkoruk összefügg a pulzusszámmal: az él tovább, amelyiknek a szíve lassabban működik. Az ember ilyen szempontból kivétel, de bizonyos helyzetekben, betegségekben előnyös, ha a szívműködés lassítható. Már léteznek gyógyszerek, amelyek kedvező hatásának ez a titka - hangzott el az Európai Kardiológusok Társaságának idei kongresszusán Stockholmban.

Egy amerikai kutató, H.J. Levine 1997-ben matematikai összefüggéssel igazolta: az emlősök élethosszúságát az szabja meg, hogy milyen gyors a szívműködésük. Az egérnek gyosan kattog a szíve, és akkor is legfeljebb egy-két évig húzza, ha nincs macska a közelben, az elefántszív viszont percenként csak néhányszor üt, az állat élettartama pedig 60-70 esztendő. Élete során az egér és az elefánt szíve nagyjából ugyanannyiszor húzódik össze.

Az összefüggés emberre ilyen mértékben nem igaz, de azt régóta vizsgálják, hogy ha sikerülne olyan gyógyszert létrehozni, mely lassítja az emberi szívműködést, az nem lenne-e kedvező hatású szívbetegségekben. Már évtizedekkel korábban megjelent egy gyógyszercsoport, a bétablokkolók, melyek bizonyos szíveltérésekben igen fontos, javító szerepet játszanak. Ezeknek a készítményeknek azonban sokféle, egyéb hatása is van, mint a szív lassítása és ez bonyolította a helyzetet.

Néhány éve a kutatók kifejlesztettek egy olyan gyógyszert, mely a szívben lévő ingerképző-ingervezető rendszerben bizonyos ionáramlási folyamatot befolyásol, ezáltal a szívműködés lassúbb lesz. Az ivabradin nevű készítménnyel végzett hatalmas tanulmányt, az angol címéből alkotott betűszó alapján SHIFT vizsgálat eredményeit a kongresszusi ismertetés mellett az angol orvosi hetilap, a Lancet közölte.

A részt vevő 6558 szívelégtelenségben szenvedő beteget 37 országban gyűjtötték össze és kezelték szigorúan ellenőrzött, azonos feltételek szerint. A betegek fele szedett ivabradint a jelenleg javasolt gyógyszerek mellé, a többiek a most optimális kezelést kapták. A nemzetközi munkacsoport a svéd Karl Swedberg vezetésével kimutatta, hogy a szívműködést lassító ivabradin jelentősen javítja a szívelégtelenségben szenvedő betegek állapotát.

Gondos orvosi ellenőrzés mellett bizonyos betegségekben a szívműködés lassítása a vizsgálat tanúsága szerint csökkenti a kórházba visszakerülés esélyeit és javítja a túlélést.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
MTI Plázs

Biztonságosabb lehet a szívelégtelenség kezelése

A szívelégtelenség korszerű gyógyszerekkel hatásosan kezelhető, de közben a vér káliumszintje olyan magasra emelkedhet, hogy az a szívritmuszavar veszélyét okozza. Egy új, a káliumot megkötő készítmény ezt a kockázatot csökkenti, így jelentősen növelheti a gyógykezelés biztonságát, jelentették be az Európai Szívgyógyász Társaság kongresszusán Stockholmban.

MTI Plázs

Új gyógyszer a szívroham kezelésére

A szívinfarktus sürgős ellátásakor a véralvadás hatásos és biztonságos gátlására van szükség, mely egy most befejezett, nagy nemzetközi vizsgálat tanúsága szerint enoxaparin injekcióval jobban megoldható, mint a korábban alkalmazott készítményekkel. Az Európai Szívgyógyász Társaság kongresszusán elhangzott előadás a legújabb tudományos eredményeket ismertető Forró vonal elnevezésű ülésszak programjában szerepelt.