Néha úgy érezhetjuk, nincs alternatíva, amikor inspiráció és szerepmodell után kutatunk kollekciókat nézegetve. Az egyik lehetőség a sebezhetően kivillanó kulcscsont a nagyon kivágott és emiatt félrecsúszó, a fél vállat szabadon hagyó vékony pamutfelsőből. Tinédzser bájt hangsúlyozó bakancsok a libbenő virágos minikhez vagy rövidre vágott  kis farmernadrágokhoz, és  persze hátizsák. Na ne, ezt nem lehet a végtelenségig játszani. Egy nő nem adhatja élete végéig a sebezhető őzikét. Feladat: képzeljük el közösen, amint a borotvált, szőrtelen és önmagát élvezetre felkínáló, sebezthetőséget sugalló tinédzsertestek terrorjának nemet mondunk.

A másik elfogadhatatlan alternatíva a divatcsászároké: Galliano, Lagerfeld, Valentino, Dolce&Gabbana. Dráma, férfiak által kreált luxusba forduló fantáziavilág, a nagyzolás és sztárhisztéria, a háttérben yachtokon pezsgőt ivó playboy-okkal, hatalmas napszemüveget viselő, önbarnítóval lekent, bizsuk garmadáját viselő nőkkel.

Hol vannak azok a felnőtt nők, akik a férfidesignerek a nőkről alkotott fantáziálásait hasznos inspirációnak tartják és nemcsak egy olyan újabb képzeletbeli világnak, amelynek soha nem lesznek részei? Hiszen mi mindannyian muglik vagyunk, akiknek kamaszlányok testein vonultatják fel a zömében férfiak képzeletében feltoluló poétikus varázsvilágot.

A párizsi Fashion Week brit női designerei a 2011-es tavaszi-nyári kollekciókban ezzel szemben érett szexualitású, magabiztos, erős, öntudatos felnőtt nőkké öltöztetik a modelleiket. Phoebe Philonak (Celine), Stella McCartneynak és Hannah MacGibbonnak (Chloé) nemcsak a ruhái racionálisak. A kollekcióik bemutatásánál is kerülik azt a nagyzolásba csapó drámát, amit mondjuk Lagerfeld művel előszeretettel. Legutóbb két emeletnyi magas arany oroszlánt kerülgettek modelljei, amelynek mancsa egy földgömbnyi nagyságú gyöngyön nyugodott, gondolom a világuralmat reprezentálva. Ezzel szemben a 35-45 körüli hölgyek a bemutató végén nadrágban, pulóverben, simán hátrafogott hajjal és ékszer nélkül lépnek a kifutóra. Semmi cicoma, de a modelleken se.

Phobe Philo filcszerűen vastag anyagból készült vonalzóegyenes szabású tunikái és kabátjai harangoznak a modellek teste körül, akik lovaglócsizmát viselnek. Stella McCartneynál sehol egyetlen fodor és olyan egyenes a szabás, hogy még mellbevarrást se fedeztem fel. Hannah MacGibbon: bézs, bézs, bézs. A látványosság helyett a hangsúly a viseletre esik. Nem az a lényeg, hogy a szemlélő (férfi) mennyire esik bűvöletbe, hanem az, hogy milyen érzést ad majd a nőknek ennek a ruhának a viselése. A női perspektíva és a klasszikus viselet persze nem újdonság, Coco Chanel, Donna Karan, Helmut Lang mind a két lábbal a földön járó nőknek tervezték redukált, grafikusan egyszerű viseletet.

Talán ismét itt az ideje annak, hogy a nők újra átvegyék a hatalmat a saját öltözetük felett.