Geoffrey Gurtner és munkatársai állatkísérleteik során poloxamer gélt, és bioadhezív anyagot használtak az érvégek újraegyesítéséhez – szemben a hagyományos tűvel és varróanyaggal. A varratok segítségével történő rögzítés 1 milliméteres ereknél igen nagy nehézségekbe ütközik. A Nature Medicine augusztus 28-i számában közölt eredmények alapötlete mintegy tíz éve született meg, amikor Gurtner egy 10-12 hónapos csecsemőt balesetben leszakadt ujjal kezelte – az orvosoknak igen nagy gondot okozott az ujj visszavarrása, ugyanis az abban lévő erek mintegy fél milliméternyiek voltak.

A varratmentes operáció segítségével nemcsak az apró ereket lehet összeilleszteni, hanem jóval kevesebb szövődménnyel kell számolni, ugyanis a varrat felhelyezésénél a tű okozta szövetsértésre az érfal sejtjei osztódással válaszolnak – ez az állapot véráramlási zavarokhoz, és fokozott vérrögösödéshez vezet. Ráadásul a varratok immunválaszt váltanak ki, ami szintén megnöveli az érelzáródás kockázatát. Az új módszer alkalmazása esetén ugyanakkor nem nő az amputáció, a szélütés (stroke) és a szívinfarktus kockázata.

A tudósok kezdetben jég segítségével próbálták nyitva tartani az ereket, azonban az alacsony hőmérséklet fenntartása nehézségekbe ütközött. Ezt követően a Stanford munkatársai egy új anyaggal kezdtek kísérletezni, mely könnyen kerül folyadékból szilárd fázisba, majd ismét folyékonnyá válik – az anyag alkalmasnak bizonyult az érsebészeti felhasználásra. A Poloxamer 407-nek elnevezett hőre reagáló anyag, melyet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) is jóváhagyott, hatását testhőmérsékleten polimerré alakulva éri el. Ugyanakkor hűtésre folyadék lesz belőle, és így feloldódik a keringésben.

Az állatkísérletekben a hőhatás elérésére egyszerű halogénlámpát alkalmaztak. A módszer ötször gyorsabbnak bizonyult, mint a hagyományos technika, ugyanakkor alacsonyabb volt a gyulladásos reakció, illetve a hegesedési hajlam. Az eljárás különösen alkalmas az extrém vékony erek egyesítésére.