Perzsa hercegek Montesquieu-től, Tarzan a dzsungelből vagy Spock kapitány az űrből. Borat, Brüno, Ali G és a Diktátor Sasha Baron Cohentől.

Miért ne érkezhetne Magyarországról? Sőt, miért nem Magyarországra? Milyen nevet, ruhát és helyszíneket választana? Hívják talán Győzőnek? Esetleg Szilárd? Gyevi bíró?

Győző kiesett Győzike és Viktor miatt. Dillinger azt javasolja, hogy legyen Lúdas Matyi, hiszen a talpraesett szegénylegény méltón képviseli a vidéket. Persze emellett szükséges a városi értelmiség reprezentálása is a középső névben. Mondjuk Forgóóra... Lúdas Forgóóra Matyi.

Lúdas F. feladata az, hogy kiosszon néhány közéleti pofont. Jelképes helyszíneket (értsd: közhelyeket) érint útján. Arra használjuk látogatását, hogy oda küldjük a döntéshozó Nagy Embert, ahol először látta meg a napvilágot.

Ő maga is jelképekbe öltözködik: kísértetiesen heasonlít Bocskaira, még felsőruházata is követi a fejedelmét. Alulra terepszínű nadrágot vesz, ezzel harciasabb honfitársaink lelkivilágát idézi. Ehhez illeszkedik a piros bakancs az egyik lábon, a kék emésztőgödör ásó gumicsizma a másikon. Ez utóbbi kék, így a lábbelik két színe az általános iskolában használt kétvégű színes ceruzára emlékeztet. További attribútum a sárga csekk, ilyen csak nekünk adatott meg, és a bevásárló gurulós zsák.

Nagyon régi történetmesélő eszköz: kitalálunk valakit, aki külföldi, talán egy másik kontinensről érkezik hozzánk, sőt, másik bolygóról, és rácsodálkozik minden szokásunkra, gondolatunkra, ostobaságunkra. Szimbolikus idegennek hívják. Idegen, mert pártatlan kívülállóságát kilométerekben mérjük. Minél messzebbről jön, annál függetlenebb. És szimbolikus, hiszen nagyon is jól tudjuk, hogy egyáltalán nem idegen. Valamelyik honfitársunk, aki saját környezetét kritizálja.

Ahol lakna: Uránia Nemzeti Filmszínház

A Diktátor közel-keleti és észak-afrikai elemeket ötvöző filmbeli palotájának a Nemzeti Filmszínház tökéletesen megfelel. Lúdas F. szónokolhat a Rákóczi úton összegyűlt plebsnek, vagy az aranyozott, boltíves, galériás belsőben csetlik-botlik. De mit keres ez az építészeti forma Budapesten?

Amikor a Nagyváradról a fővárosba érkezett Rimanóczy Kálmán építtető és Schmal Henrik tervező a mór-velencei stílust követte, a három népszerű építészeti trend egyikéhez fordultak. A bizánci, velencei, és észak-afrikai formákat idézik még a Dohány és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógák, de a Vigadó is. Mellettük az antik-klasszikus (Nemzeti Múzeum) és a megújított gótikus stílus hódított (Parlament).

Egyesek szerint 1893-ban kezdték az építkezést, mások 1895-re teszik. Megegyeznek azonban abban, hogy eredetileg orfeumnak készült, de végül az akadémiai elit nemesebb célt tűzött ki. A tudomány doyenjei azt tervezték, hogy a mozgókép népművelési eszközzé válik, és ennek önálló intézményt szentelnek, mondjuk az Uránia Tudományos Színházat. Még Karinthy is megemlékezett a döntésről: Így írtok ti, A bőr - Tudományos előadás három részben, 114 színesen vetített képpel és 18 mozgófényképpel.

A tudomány és oktatás szellemében forgatták az épület tetején a 24 epizódból álló sorozatot, Zitkovszky Béla A tánc című kinematogramját. Ez az első filmünk, benne Pálmay Ilka, Blaha Lujza és Fedák Sári mutatott be tánclépéseket. Sajnos nem maradt fenn, csupán néhány fotó emlékeztet rá.

Budapest egyébként mozi-őshaza, akár forgalmazásra, vetítésre vagy filmkészítésre gondolunk. Alig négy hónappal azután, hogy a Lumiére testvérek bemutatták a párizsiaknak és a világnak, miként néz ki egy velünk szemben robogó gőzmozdony vagy a gyárból távozó munkások mozgóképe, a Somossy orfeum (Nagymező utca) és a Royal Szálló (Nagykörút) elhozta a mozgókép-színházat Budapestre is.

Az utóbbi az egykori Apolló, majd Vörös Csillag, majd ismét Apolló mozi, majd lebontották. Ma a csillogó-villogó szálló-palota áll a helyén. Grandiozitása méltó a nagyvároshoz, a mozi eltüntetése... nos, aki ebbe beleegyezett, gondolkodjon el azon, hogy a Nemzeti Múzeumot vagy a soproni tűzoltótornyot is lebontaná-e?

Ahol lányokat hajkurászna: Margitsziget, futókör

Lúdas F. szexista, lenézi a nőket, de taperolna egy sort. A szigetkörön, a feszes futóruhák és idomok dinamikus világában próbálkozik. Rendkívül szórakoztató burleszkes jelenetek forgathatóak, amint öltönyben kergeti a sportruhás lányokat, vagy hónaljig felhúzott rövidnadrágban próbál lépést tartani az atlétákkal. Esetleg molesztálhatja a Margithíd tövébe járó 50-70 éves monokiniző nyugdíjasokat. Bárcsak felöltöznének.

A Margitszigetnél nagyobb budapesti ügy nem létezik. Hasonlóan fontos talán, de a szigetnél még a  4-es metró sem fontosabb. A bicikliút sem fontosabb. Ezt mindanniyan érezzük, de hogy pontosan meg is fogalmazzuk, érdemes segítséget kérni Szerb Antaltól: „itt szoktunk gyermekek lenni és itt szoktunk megöregedni”. Jaj de igaz, tegye fel az a budapesti a kezét, akire ez nem érvényes. Aki feltette, az leteheti, mert ő bizony nem budapesti, legfeljebb itt a bejelentett lakhelye, ergo nem érvényes rá a szávazás.

Szerb Antal pedig Arany Jánostól kér segítséget, aki nem szerette a városi létet, merthogy az ő szülőföldje Szalonta, ezért aztán nem született szalonba. Nem is meglepő, hogy a Margithíd megépítését a hátborzongató Hídavatásban köszöntötte, a Margitszigetet pedig Őszikékben. Az Arany Jánost idéző Szerb Antalnál többet nem mondhatunk, nem is akarunk: „Ma is, oltalmában fej'delmi személynek, /  Ki, hogy e szép sziget rászálla idővel, / Beszövé nagy multját virányos jövővel.”

Na és ma? Hányan járhatnak ide, hogy sportoljanak, piknikezzenek, focizzanak, kapuérázzanak, evezzenek, babakocsit tologassanak, andalogjanak? Havi 50 ezren? Heti 5 ezren? Ehhez képest térdig gázolunk a ganéban. A futókör gumiszőnyege felszakadozott, csütörtöktől-vasárnapig tartó mulatozásban keletkező szemét tsunami ömlik rajta körbe, amit széthord a szél... de segítenek a bulitahók is, akik ahova érnek oda dobálják az üres üvegeket, sörösdobozokat, a metabolikus maradékokról nem is beszélve. A reggeli tájkép méltó a fővárosi a és 13. kerületi képmutató varotyuskákhoz és anyuskákhoz. Rajzoljanak belőle zászlót.

Heccelni a nemzetszocikat: Hősök tere

Nincs olyan Cohen film, ahol ne bosszantaná fel a főhős a soviniszta eszmei labirintusban tévelygő önjelölt kishuszárokat. Ebben a legjobban Brüno alakít, az affektáló meleg divatbubus, aki beül az erdőben gyakorlatozó vaskalaposok közé. Szerencsénkre ez nem kihívás Budapesten, Lúdas F. könnyen megtalálja a célpontjait.

Természetesen a gárdaavatást választja a Hősök terén. Itt gyülekezik a sok száz bankancsos, akik bosszút állnak zsidókon, kommunistákon, melegeken, klasszika filológusokon és a vizigótokon is, hiszen oly sok évig a tornasor végén kellett állniuk. Az avatási formációkon is gondosan ügyelnek rá, hogy ne legyen tornasor. Micsoda élmény! Tiszta, száraz érzés, a selymes babapopsiért, 15 perc hírnév, egy pillanatra visszaállt a világrend, Emese álma valóra vált.

Széles látószögű optikát a kamerára iziben, lássuk azt a katonás formációt. Valahol a második, harmadik sorban bontja a rendet a csetlő-botló Lúdas F., elrontja az avatási szöveget, a polóján rovásírással az szerepel, hogy „shalom”, és a székely himnusz helyett a La Marseillaise-re gyújt rá. Jól meg is kergetik.

A Hősök teréről százszor tanultunk. Oktatták történetét mintha önálló tér volna, de mint a milleneumi városfejlődés részepizódját is ismerjük. Szobraival, emlékművével, tájolásával tényleg önálló mikrokozmosz, mi azonban most egy picit a Szent István kúttal foglalkoznánk, ami a felszín alatt húzódik.

A kút táplálta először a Szecskát (Széchenyi fürdőt), nélküle tehát nem ismerné a világ a sakkozó nyuggereket, akik nem valami szoci tüntetésen sajnálkoznak, hanem sztoikus nyugalommal adnak egymásnak „egy sakkot, egy sakkantyút”, ahogy Karinthy tette. Nem hivalkodik vele, csendben zubog odalent, igaz, azóta a Szent István II-t is bekötötték a népfürdőbe.

Mérnöki és földtani rekordteljesítménnyel dicsekedhetett Zsigmondy Vilmos bányamérnök, amikor a kezdeményezésére indult mélyfúrásokkal elérték a forrást. 1877-ig senki nem tudott 970 mélységig lehatolni, úttörőként ismerte meg a világ. A víz is elképesztően forrón, 70 fokkal érte el a földfelszínt. A korabeli emlékek szerint a kút első látogatói – ők még csak inni érkeztek – alig bírták megtartani kezükben a poharat.

A Hősök tere első épülete a fúrház, Zsigmondy tákolmánya, amit a méltóbb Gloriette cserélt, hála Ybl-nek. Egy 250 centiméteres emelvényre léptek fel a látogatók, innen meríthettek a kútból. Ma az emlékmű arkangyala áll a helyén.

A film nem biztos, hogy jó lesz, de a provokáció talán segít megbecsülni a várost.