Szamuráj, manga, sushi, sake – és természetesen Godzilla. A japán óriásgyíkot sosem únja meg a világ, ezért nyitottak Tokyoban Godzilla kiállítást.

Wikipedia

Számunkra mindez talán a magasztos múzeológia elbulvárosítása, de gondolkodjunk egy picit japán fejjel. Az óriásgyík filmkarrierje néhány évvel a II. világháború után kezdődött a Hiroshima-Nagasaki katasztrófák árnyékában. A nukleáris szennyezésben mutálódott őshüllő pusztítja el a japán városokat, nem válogat, ezerszámra ejti zsákmányul a civileket is. Godzilla maga a japán félelem, az atomtámadások után kitörölhetetlen sokk, akárcsak a zsidó holokauszt vagy a magyar gulágrabság. S mivel természetfeletti volt a csapás ezért természetfeletti a szimbólikus teremtmény is. (Származását a neve viseli, ami a japán "gorilla - gorira" és "bálna - kujira" szavakból áll össze, tekintve hogy King Kongként mássza meg a tornyokat de a tenger mélyéről származik.

Másrészt az iparművészet is művészet, a filmipar is kultúrtörténet, technológiája pedig mesterség. Miért ne érdemelne kiállítást? A Tokusatsu Hakubutsukan, vagyis a Különleges Effektusok Múzeuma, mint a kortárs művészeti kiállítás együttes része, annak a kifinomult makett művészetnek szenteli a kiállítást, ami a gumikosztümbe öltözött nippon Süsü dühöngéséhez biztosított színpadot. Idővel a nanodíszletépítők a tökéletességik fejlesztették és japán precizitással dolgozták kia legapróbb részleteket. Hogy értékelni tudjuk, képzeljük el, miként festegetnénk egy két centis Mizós tejes dobozra fel a márkajelet, sőt, a termék tartalmának apróbetűs legendáriumát.

A kiállítás még arra is időt és energiát szán, hogy egy-egy modell várost a szemünk láttára pusztítson el. Így Godzilla szemszögéből láthatjuk, milyen az, amikor a békés mini-japánok mini-sushit esznek mini-szamuráj rövidfilmek megtekintése közben, addig, míg ki nem szorulnak a rommá döntött városból.