szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

New Yorkba már 40 ezer forintért, Bangkokba már 60 ezerért is kínál repülőjegyet jövő évtől induló járataira a Norwegian, amely az európai fapadosok között elsőként indít gépeket a tengerentúlra. Elvileg már foglalni is lehet a leendő járatokra, de a légitársaság oldala nem sokkal a bejelentés után túlterhelés miatt elérhetetlenné vált és még kora este sem működött.

Az új B-787 Dreamliner gépekkel két úti célt tesz elérhetővé a norvég légitársaság, New Yorkot és Bangkokot - jelentette be csütörtökön a Turizmus Panoráma Bulletin szerint a Norwegian elnöke, Björn Kjos Oslóban.

A leszállás nélküli közvetlen járatok Oslóból és Stockholmból május 30-tól, illetve május 31-től közlekednek, először heti két, majd június végétől heti három alkalommal, mindkét célállomásra. Ezzel a Norwegian lesz az első európai fapados légitársaság, amely közvetlen kapcsolatot teremt tengerentúli úti célokkal.

A legolcsóbb egyirányú jegyeket adókkal együtt Oslóból New Yorkba 999 norvég koronáért (körülbelül 40 ezer forintért), Bangokba 1499 norvég koronáért (körülbelül 60 ezer forint) lehet kapni.

A járatokra 11 órától már lehetett jegyet foglalni a Norwegian honlapján, de a Magyar Turizmus Zrt. észak-európai külképviselete szerint a bejelentést követően, 11:45-kor a túlterhelés miatt elérhetetlenné vált az oldal. A honlap még csütörtökön este sem üzemelt.

norwegian.com
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!