Ahogy vasárnap reggel kirugdosnak az ágyból, majd egy öt alkalmas speedfitness bérlettel a zsebemben utamra bocsátanak ezen a decemberi fagyos reggelen, csak azokra a tökéletes alakú, műkörmös lányokra tudok gondolni, akik az online időpontfoglaláskor csalogattak a képernyőről. Szombat este, egy pohár bor után még biztos voltam abban, hogy ilyen alak ígéretéért gondolkodás nélkül felkelek másnap hajnalban az edzésre. Reggel a Blaha Lujza tér felé baktatva már pokolba kívántam minden lelkesedésemet.

Különben is, 17 nap olyan kevés idő már a földi létből. Ahelyett, hogy sanyargatnám magam, olyan élvezeteknek is hódolhatnék, mint a tortaevés. Be is villant a megváltó gondolat: innen csak két megálló a Jégbüfé! Aztán eszembe jutott a családom: ők nem osztják a maják világvégéről szóló jóslatait, ha még mindig izmokat akarnak nekem faragni, különben miért  leptek volna meg ezzel a nagyszerű bérlettel

Búcsút intek a Ferenciek-tere irányába elsuhanó 7-es busznak − vele egyúttal édes álmaimnak is. Sietnem kell, késésben vagyok, a speed-edzések pedig szigorú 20 perces bontásokban kezdődnek: egy emberhez egy gép és egy edző tartozik.

A pincehelyiségben kialakított stúdióba belépve a honlapról már ismert fiatal, mosolygós, hosszú szőkehajú trénerlány fogad. Az alakja tényleg kifogástalan, ezt bizonyára a pulton heverő három üveg light joghurtitalnak is köszönheti. Megbabonáz ez a profizmus. De nincsen sok időm tűnődni, mert csinos edzőnőm hamar lecsap rám: kilibben a pult mögül és egy köteg ruhát, egy mamuszt és egy törölközőt nyom a kezembe. A szűk kabinban öltözködve egyre jobban elhatalmasodik rajtam a félelem. Olyan ez az egész, mintha elektrosokk-kezeléshez készülődnék.

hvg.hu

Az edzés lényege ugyanis, hogy az embert összekötik egy géppel, ami különböző erősségű elektromos impulzusokat juttat a kar, a has és a comb izomzatába. Az impulzusok erősségét az edző állítgatja a gépen, aki egyúttal a gyakorlatokat is mutatja. Az izomerősítő feladatokat ebben a speciális gépre kötött állapotban, az elektródák befolyása alatt kell elvégezni, ami állítólag sokszorosára növeli az edzés hatását.

Az öltözőkabinból kilépve és a high-tech felszerelést megpillantva csak fokozódnak aggodalmaim. Egy vízzel benedvesített kényszerzubbonyba bújtat edzőm, amihez alul-felül vezetékek csatlakoznak. Már éppen felcsavarná az elektromos vezetékeket a gépre, amikor kiböki: „az egészségügyi nyilatkozatot már aláírtad?” „Micsodát? Nem, ilyenről eddig szó sem volt!”- hebegem. „Ó, semmiség az egész, csak a biztonság kedvéért. Tudod, van néhány kizáró ok, például ha pészmékered van vagy mellimplantátumod, esetleg szív és érrendszeri zavaraid.” A néhány kizáró tényezőből edzőnőm pár másodperc alatt harmincat sorol fel gépiesen, miközben én lógó huzalaimmal nagy nehezen letelepszem a földre. Arra gondolok, hogy még levehetem magamról ezt az izét, elvégre még nem kötözött ki. Másrészt ha túl is élem ezt az egészet, akkor is csak 17 napot nyerek. Végső soron nem is lehet alkalmasabb az időpont egy ilyen űrgép kipróbálására.

Gondolkodásom túl hosszúra nyúlt. Mivel csak ketten vagyunk az alagsori stúdióban a csend kezd kellemetlen lenni. Lassan, de biztosan ráfagy a mosoly trénerem arcára és kérdőn néz rám. Lesütött szemmel gyorsan aláírom a papírt.

Trénerem megkönnyebbülve fellélegzik, gondosan elteszi a papírt és helyette egy nagy pohár fehér folyadékkal tér vissza. Igyekszem lekényszeríteni torkomon az ihatatlan édeskés italt. Az Édentől keletre gonosz főhősnője jut eszembe, ő tartott magánál mindig egy fiolát, hogy kiihassa a méregpoharat, ha elérkezettnek látja az időt. A 19. században elég volt a méreg, ma már úgy látszik elektromos gép is kell ahhoz, hogy biztosra menjünk.  

Csinos edzőnőm biztos kézzel köti össze kényszerzubbonyom huzaljait az elektromos géppel és lassan elkezd testembe áramlani az impulzus. Először csak enyhe bizsegés fut végig rajtam, majd erősebb ütéseket érzek a combomban és a karomban. „Szólj, ha túl sok!”- kiáltja felém. Ha egy helyben maradhatnék, még valahogy el is viselném az érzést, de izmaim önjárók lettek, akaratomtól függetlenül mozognak.

Edzőm dolgoztatni kezd: „Most guggolj le, úgy, fel és le, fel és le!” Meglepődöm magamon, hogyan egyenesedem fel újra és újra, miközben lassan két farönköt érzek a lábaim helyén. Mintha kilőttek volna az űrbe és éppen elszakadnék a gravitációtól.

Trénerem elégedetten csavargatja a masina szabályozóját. Nem tudom, hogyan csinálja, de mindig éppen akkor hagyja abba az impulzusok küldését, amikor már legszívesebben felkiáltanék a fájdalomtól. Ha titkos ügynök lennék, nem tudom meddig tudnám magamban tartani a titkot ilyen áramütések alatt.

Láblendítés, egy kis futás, súlyzóval körzés. Amúgy nem túlságosan megerőltető, nyugdíjas torna hangulatát idéző gyakorlatok, nehezek csak attól lesznek, hogy közben ki tudja hány Volt áramot engednek a testembe. Minden feladatot tetőtől-talpig remegve csinálok végig.