hvg.hu: Milyen tapasztalatokat szerzett a Guildhallban?

Haumann Máté: Egészen különleges élmény volt. A családom támogatott, de amikor 1999-ben tényleg felvettek, komoly fejtörést okozott, hogy miből fogom ezt finanszírozni. A nyolcvanas években apunak volt egy darabja, az Öltöztető, melyet A zongorista című film Oscar-díjas forgatókönyvírója Ronald Harwood írt, és nagyon tetszett neki az előadás. Amikor őt apu 15 év után megkereste és a segítségét kérte, Ronald egyből a mecénásommá vált, és az ő pártfogásával jött össze a tandíjam fele. Aztán a 2. és 3. évben már kaptam ösztöndíjat. A három év alatt másfél éven át szinte csak mozgással és hangképzéssel foglalkoztunk. A beszédtechnika nem csak a dikcióról szólt például, hanem a szöveghez való viszonyulásról, a szavak nyomatékosításának elsajátításáról. A méltán neves Patsy Rodenburg volt a tanárunk, az ő módszertanával érzelmileg tanultunk meg a szavakhoz kötődni. Megfigyeltek és segítettek megnevezni azokat a hibákat, amelyeket észre kellett vennem. A szembesítéssel egyidőben azonban soha nem romboltak porrá.

hvg.hu: A főiskolát befejezve szinte egyből megkapott egy 8 hónapos munkát, egy BBC-rádiójáték-szerepet, ahol aztán nem hitték el, hogy magyar. Ez egy igazi elismerés. Ezután miért vágyott még nyugatabbra?

H. M.: A rádiójáték jó lendületet adott és nem utolsósorban pénzt, hogy megéljek. A főiskolából úgy eresztettek minket szélnek, hogy megmondták, ha kimegyünk az utcára, nem fogunk egyből munkát kapni, legtöbbünknek 10-15 évet kell azért dolgoznia, hogy legyen belőle valaki, ez kiszámíthatatlan.

Stiller Ákos

Aztán az élet úgy hozta, hogy egy régi ismerősöm, akivel anno még együtt szinkronizáltunk, és aki jelenleg Los Angelesben él, miután látott itthon a Nizsinszkij c. monodrámában megkeresett, és azt mondta, hogy érdemes lenne megpróbálnom kint. Rengeteget köszönhetek nekik, Edináéknak, mert egy alkalommal átadta a referencia-DVD-met egy Los Angeles-i menedzsernek. Ezt követően ő, Don Carroll megkeresett, 2006-ban kezdtem el kijárni meghallgatásokra, 2008-ban kimentem 8 hónapra és 2011-től három év szünet után ismét, amikor felhívott és azt mondta, hogy még mindig lát bennem fantáziát, és folytassuk a közös munkát. Lehet, hogy naivan hangzik, de néha ez kell, hogy valaki azt mondja, hogy hisz bennem. Főleg a filmbizniszben, ahol legkevésbé a lelkiállapotom érdekel valakit.

hvg.hu: Menedzserek, ügynökök... Kinek mi a dolga?

H. M.: A menedzser nem ugyanaz, mint az ügynök, ez olyan, mint egy boxmérkőzés, az edző a menedzsered, az ügynök, aki szervezi a mérkőzést. Másképpen: a döntéshozókhoz a menedzserek a belépők, ők egy személyesebb kapcsolat, egyengetik az utadat, sok esetben barátokká válnak. Az USA-n kívül Londonban és Berlinben is van ügynökségi képviseletem, de Don dolgozik értem a legtöbbet. A közeljövőben lehet, hogy egy nagy ügynökség a szárnya alá vesz, de ez még a jövő és a munkavállalási engedélyem függvénye, ami folyamatban van.

Stiller Ákos

hvg.hu: Hogyan képzeljünk el egy meghallgatást és annak előzményeit?

H. M.: A showreel és a referenciák az első kör, ezek megtalálhatók a honlapomon. Ha a látottak alapján azt gondolják, hogy esetleg alkalmas lehetnék a szerepre, felhívják Dont (olyan is van, hogy ő terjesztett fel egy szerepre), aki megkeres engem, és azt mondja, hogy küld egy forgatókönyv-jelenetet, illetve egy karakterleírást, amit miután összerakok a fejemben, egy színész barátom végszavazásával felveszünk, egy másik barátom megvágja, majd e-mailen elküldöm az ügynökségnek. Ennél a szerepnél sikeresen vettem az első akadályokat, az Universal Studios és a Fox tévécsatorna gyártásával készülő új sci-fi-sorozathoz (a Star Trek írója írta) kerestek főszereplőt. A fent említett anyagom az executive producerekig jutott, és látni akartak élőben is, így elutaztam Los Angelesbe. Mikor megérkeztem a stúdióba, első dolguk volt, hogy egy többoldalas szerződést aláírattak velem, amiben 6 évre előre lemondtam szinte minden jogomról. Ezután bementem egy szobába, és ott ült az Universal Studiostól 30 fejes velem szemben. Az egész szituációt úgy kell elképzelni, mint egy miniszínházat, ráadásul tribünös elhelyezéssel. Bementem, és azt se mondják, hogy jó reggelt vagy helló, szárazan néznek rád, hogy jó leszel-e nekik. Nézik a cipődet, a hajadat, a szemedet, a rátermettségedet. Don kint ül, mint egy ideges szülő a gyerek vizsgáján és izgul, hogy sikerüljön, közben háromszor megbánja, hogy sportcipőben beengedett. A castingos annyit mond, hogy: bemész, köszönsz, nem beszélsz, megcsinálod a jelenetet, köszönsz, kimész. Ezután már aznap megmutatják a tévécsatornának a jelenetedet, és mialatt átérsz az Universal-irodától a 20th Century Foxig felhívhatnak, hogy mégsem kellesz. De itt kellettem szerencsére, közös jelenetek és egyéni meghallgatások sora következett. A nap végére szóltak, hogy kettőnk közül a másik fiú kapta meg a főszerepet, nem én.

hvg.hu: Ezzel a szakmával sok elutasítás is együtt jár, hogyan kezeli ezeket a helyzeteket?

H. M.: Jöttek itthon a visszajelzések, hogy „Hát, látod nekünk ez a sors jutott...“. Éreztem, hogy mindenki kezd elsüppedni a bánatban, én meg pont azt gondoltam, hogy majdnem megvolt! Az a nehéz, hogy ezt a hitet folyton tartani kell. Nem lehet tudni. mikor kellesz. Valahogy úgy kell összeállnia mindennek, hogy akkor, majd abban a pillanatban, élethelyzetben sikerüljön. Egyébként később derült ki, hogy a próbarész után (pilot) nem került gyártásra a produkció, mert végül nem vették meg az ötletet. Szóval ez ilyen. Ötszáz emberből még ha el is csíped a főszerepet, akkor sem biztos, hogy ihatsz a sikerre...

Éppen két hete volt a Pointbreak c. szörfös film remake-jének a válogatása, és kihívtak Berlinbe a meghallgatásra. Nem kaptam meg, de azt hiszem azért, mert a főszereplő fiú ugyanaz a karakter, mint én. Éveken át trenírozni kell magam, hogy ezeket a miérteket felismerjem. Minden spiritualitást nélkülözve, kicsit úgy tekintek az ilyen helyzetekre, hogy a dolgok valamiért vannak. Talán az a fontos, hogy meg kell tanulnia az embernek, hogy nem mindig állapotfüggő az eredmény, annyira komplexen kell, hogy összejöjjön minden, lehetetlen felkészülni rá teljesen. Apu mondta egyszer, hogy aki ekkora hálót terít ki a világra, az biztos kifog valamit.

Stiller Ákos

hvg.hu: Van valami bennfentes praktika, hogy a meghallgatásokon mit szabad, vagy mit nem szabad csinálni?

H. M.: Nincs, vagyis én nem tudok ilyet. Mondom, itt Don az edzőcipő miatt idegeskedett utólag, hogy inkább egy bőrcsizmában kellett volna bemennem, de szerintem nem kell túlizgulni ezt, elég valamilyen semleges öltözet. Ha motoros szerepre hívnak, azért még nem kell bukósisakban bemenni, de nyilván, ha egy katona szerepére kell valaki, akkor nem aznap borotválkozom. Nincs praktika, csak szépen csinálni kell a dolgodat. Arra kell figyelni, hogy ami én vagyok és amit garantálni tudok, az állandó jelleggel jelen legyen bennem. Ez a szakma halmazokban működik, és azt kell eltalálni, hogy melyik halmazba kerülj bele.

hvg.hu: Mitől tudna ott befutni? Tehát mi kéne ahhoz, hogy egy sikeres európai-amerikai világsztár legyen?

H. M.: 98 % szerencse, 1% tehetség és menedzser és 1% készenléti állapot. De az egy százalék tehetség nélkül nincs siker. Az angol akcentussal és attitűddel jobban állok, mint esetlegesen egy amerikaival. Abban hiszek – mint most, amikor előbb hívtak telefonon, hogy egy amerikai játékfilm apaszerepére hallgatnának meg –, hogy a lehetőségekre mindig fel kell készülni, ez egy állandó készenléti állapot, nem ereszthetem el magam soha.