A női gyilkosok legtöbbször a családtagjaikat gyilkolják meg vagyonszerzés céljából, a bűntény elkövetéséhez pedig mérget használnak – mutatta ki számos kriminológiai vizsgálat. Ez a megállapítás különösen igaz arra az 1929 júniusában kipattant botrányra, amely az egész korabeli magyar társadalmat megrázta, és a világsajtót is felbolydította.

Akkor derült ki, hogy tiszazugi falvakban az asszonyok hosszú évek óta mérgezik a hozzátartozóikat – általában férjeiket, de idős, beteg szülők, beteg, sérült gyerekek is voltak az áldozatok között. A vizsgálat során kiderült, hogy a gyilkosságokat légypapírból kiáztatott arzénnel követték el, és az áldozatok száma – bár ezt máig csak becsülni tudják – meghaladta a százat is.

Akármilyen nagy port is vertek fel annak idején a bűntények, az első átfogó, tudományos összegzés csak a napokban jelent meg a Méregkeverők című kötetben. A kutatást az ELTE Történeti Intézetének égisze alatt végezték, nagyrészt diákok és pályakezdő tudósok, Mátay Mónika szerkesztő vezetésével. Az ötlet még 2011-ben, egy posztgraduális szemináriumon merült fel, amikor egy 19. századi franciaországi lincseléses eset kapcsán kezdtek beszélgetni a tiszazugi eseményekről.

Az ötéves munka során – több tucat diákot is bevonva a kutatásokba – igazi interdiszciplináris kutatást végeztek, amelynek során többek között történész, kriminológus, pszichológus, néprajzkutató, lelkész vizsgálta a megrázó eseményeket. Egyebek mellett a nemek viszonyának szempontjából, a történeti és a jogantropológia eszközeivel, a történészek nyelvhasználata felől közelítve, de sajtótörténeti módszerrel is.

Női sorozatgyilkosok

A kötet egyik izgalmas megközelítése azt vizsgálta, hogy miként lehet több évtized távlatából a lélektan eszközeinek segítségével megérteni a mérgezést elkövetők mélyebb mozgatórugóit. Ebből a részkutatásból derül ki, hogy ugyan a tiszazugi asszonyokat aligha lehetne sorozatgyilkosoknak aposztrofálni, a sorozatgyilkosok lélektanából mégis sok minden hasznosítható az utólagos rekonstrukció során.

„Mit kínlódsz vele?”

A női sorozatgyilkosokról 1988-ban írt monográfiájában az amerikai Kelleher házaspár például hét (plusz kettő) típusba sorolja az elkövetőket. Akik amennyiben nők, akkor például sokkal valószínűbb, hogy nem egyedül, hanem csoportban követik el a bűntényt. Akár úgy is, hogy személyesen nem vesznek részt a gyilkosságokban, hanem csak valamilyen más módon válnak részeseivé a bűntényeknek. A gyilkos női csoportokban pedig általában van egy domináns tag, aki esetleg maga nem is vesz részt tevőlegesen a cselekményekben, csak a szervezést vállalja magára.

A tiszazugiak körében ez a domináns személy minden bizonnyal a bába, elsősorban a nagyrévi Fazekas Gyuláné volt, aki általában ezekkel a szavakkal adta a mérget az asszonyoknak: „Mit kínlódsz vele?”

Mégis miért?

Kulcskérdés az esetek kapcsán a motiváció, vagyis a „miért”? Erre a tanulmány fiatal pszichológusokból álló szerzőgárdája egyrészt a végül elítélt 28 személy védekezésének leggyakoribb elemét, az őket ért családon belüli (verbális vagy fizikai) erőszakot említik. Ennek a bántalmazásnak akarhattak véget vetni a szenvedő felek. Vagy – teszik hozzá a szerzők – a brutalitáson túl a szegénységnek, a nemi egyenlőtlenségeknek, és az ezekből fakadó állandó, évtizedeken át tartó stressznek, ami a pszichológiai kutatások szerint az áldozatból könnyen erőszakot válthat ki. Más kérdés, hogy ilyen, „komplex” stressz sokakat ér, mégsem válnak gyilkossá.

Súlyos titkok tudója

Éppen ezért fontos kiemelni a bába mint kulcsfigura jelentőségét, aki igazi tekintélyszemélynek és követendő példának számított a 20. század eleji falusi közegben. A szó szoros értelmében élet és halál ismerője volt, hiszen jelen volt a születéseknél, kereszteléseknél és a betegségeknél, a halálos ágynál is; ő adott gyógyszereket az embereknek. A közte és a település(ek) asszonyai között kialakult nagyon erős bizalmi viszonyt az is szorosabbá tette, hogy súlyos titkok tudója volt, hiszen ő végezte a törvény által szigorúan tiltott abortuszokat.

Nem véletlen, hogy a bába szerepe kapcsán a kötet szerzői felidézik Stanley Milgram amerikai szociálpszichológus 1961 nyarán kezdett kísérletsorozatát az engedelmességről. A híres-hírhedt vizsgálatból kiderült: az emberek kétharmada hajlandó a lelkiismeretével ellenkező kegyetlenségre (Milgramék esetében akár halálosnak hitt áramütéssel sújtani a rossz választ adó társat), ha arra egy tekintélyszemély utasítást ad. Tiszazugban a kérdésnek álcázott felszólítással – „Mit kínlódsz vele?” – Fazekas Gyuláné (és más bábák) egyrészt utasították az asszonyokat, másrészt le is vették a felelősséget a vállukról.

Mások is így tennének

Egy másik lényeges szociálpszichológiai körülmény az lehetett – emelték ki a szerzők –, hogy az arzénes asszonyok, jóllehet a szó szorosan vett értelmében nem alkottak csoportot, a viselkedésükre mégis hatottak csoportfolyamatok.

Ha ez így van, akkor nem csupán a bába biztató-felbujtó szavai miatt érezhették feljogosítva magukat a gyilkosságra, hanem például a hamiskonszenzus-hatás miatt is, amit Lee Ross amerikai szociálpszichológus írt le 1977-ben. Eszerint az egyén vagy a csoport tagjai sokszor hajlamosak azt hinni, hogy mások is úgy tennének, ahogy ő (vagy ők) cselekszik. De ezen a lelkiismeretet torzító tényezőn túl Tiszazugban minden bizonnyal működhetett a csoportnyomás is, aminek hatására az egyéni vélemények igazodtak a csoportnormákhoz.

Csoportnyomás

A másokhoz való alkalmazkodásnak, a konformitásnak a meglepő erejét Solomon Asch lengyel-amerikai tudós, a szociálpszichológia egyik úttörője mutatta ki 1955-ös híres kísérletével. A résztvevőknek különböző hosszúságú vonalak közül kellett kiválasztaniuk azt, amelyik a leginkább hasonlít egy sztenderd vonalhoz. A beépített tagokkal végzett vizsgálatból kiderült, hogy az emberek bő harmada hajlamos engedni a csoportnak, és ha a többség egy nyilvánvalóan hibás választ jelöl meg jónak, akkor ahhoz idomulnak. Ennek a vizsgálatnak a későbbi változataiból az is kitűnt – ami különös akusztikát ad a tiszazugi gyilkosságoknak –, hogy még nagyobb arányú a csoport többségi véleményével való azonosulási hajlam, ha a kísérleti személyek nők.

Talán bűnbakok

A közös lélektani mozgatórugók keresése közben nem szabad azonban elfelejteni, hogy néhány körülmény igencsak megnehezíti a teljes feltárást. Egyrészt az, hogy a több mint 100 gyilkosságot két évtized alatt, fél tucat településen követték el részben egymást nem is ismerő emberek, így a feltételezett csoportfolyamatok elemzése sok szempontból hipotetikus. Másrészt a kulcsszereplőkként azonosított bábák közül egyiket sem tudták egykor bevonni a hivatalos vizsgálatba, mert mindegyikük öngyilkosságot követett el.

Ahogyan azt a Méregkeverők című kötet június 16-án tartott bemutatóján megrendezett kerekasztal beszélgetésen is hangsúlyozták, könnyen lehet, hogy valódi bűnösség helyett csak bűnbakká váltak. Fazekas Gyuláné például 1929. július 19-én a letartóztatására érkező csendőrök hírére ivott lúgkövet, és elképzelhető, e tette miatt is lett utóbb a perben és a tudósításokban az egész ügy démonizált főhőse. Ettől függetlenül azonban a bíróság elé állított 28 személyből végül hármat felakasztottak, tízen kaptak életfogytiglani elzárást, a többiek pedig kisebb büntetést.

Illényi Balázs

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.