És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A leginkább emberi jogi kérdésekkel foglalkozó testület Magyarország ellenőrzéséért felelő tagjai szerint a törvény elfogadása lehetetlenné tenné a civil szervezeteknek és a független médiának nem csak a működését, de a puszta létezését is.
A magyar parlament függessze fel az átláthatósági törvény vitáját – áll abban a közleményben, amit Eerik-Niiles Kross (Észtország, ALDE) és George Papandreou (Görögország, SOC), az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) Magyarország megfigyeléséért felelős társelőadói tettek.
A közlemény szerint a törvényjavaslat ellehetetlenítené a civil szervezetek és a független médiának nemhogy a működését, de a puszta létezését is. A törvény indokolatlan és aránytalan támadást jelent a magyar állampolgárok egyesülési és véleménynyilvánítási szabadsága ellen. A törvényjavaslat elfogadása megszegné Magyarország nemzetközi kötelezettségeit az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tekintetében.”
A közlemény szerint a törvény elfogadása előtt a magyar kormánynak ki kell kérnie többek között a Velencei Bizottság véleményét a tervezetről.
Az Európa Tanács egy leginkább emberi jogi kérdésekkel foglalkozó testület, amely 46 tagállammal rendelkezik, ezek között Magyarország egyike annak a tíz tagnak (Örményország, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Grúzia, Moldova, Lengyelország, Szerbia, Törökország és Ukrajna mellett), akikkel szemben teljeskörű megfigyelést tartott indokoltnak a szervezet.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.