Mindenfélét elképzelünk, és rávetítjük a valóságra. Esetleg a valóságnak csupán azokat a részeit látjuk, amiket be tudunk illeszteni az imaginációnkba. Olyan állatkák vagyunk, akik fantasztikusan tudnak képzelődni. Vegyük csak az álmainkat, amikben teljesen úgy tűnik, mintha a valóságban lennénk, de az egészet magunk kreáljuk. Az a részünk alkot, ami olyan, mint egy művész, egy költő, egy festő, egy író. Állandóan írunk, festünk és kitalálunk dolgokat, amiket aztán rávetítünk egymásra és a világra. Ez az imagináció.

A valóság, ami van, olyan sűrű és komplex, hogy lehetetlen felfogni. Tegyük fel, kimegyünk a hegyekbe kirándulni. Olyan sok minden vesz körül minket, a fák, az ágak, a levelek, a madarak a fákon, a moha, az avar, a kis állatok, bogarak, hogy ha ránézünk egy akármilyen részletes térképre is, soha nem láthatjuk rajta a millió apró részletet.

És akkor még nem is vettük számba azt, hogy a valóság a maga végtelenségében állandó mozgásban, folytonos átalakulásban van. Nincs olyan gyors fényképezőgép, ami egy tényleges pillanatot rögzíteni tudna. A beszéd, a szavak, amikkel leírjuk a valóságot, akárcsak a fénykép vagy a térkép, rögzít valamit. De nyilvánvaló, hogy mire kimondom, már nincs is, és csak olyan kis részére vannak ábráim, szavaim, amik az egészről még csak fogalmat sem adnak.

Feldmár András

Halmai Gyöngyi 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként számos terápiás kísérlet részese Európában és Amerikában. Szakemberekkel, teológusokkal, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet. Felügyelete alatt a Feldmár Intézet és a Tévelygőkért Alapítvány börtönökben végzett munkája, többek közt a Mesekör program, számos díjat kapott.

A valóság kapcsolata a beszéddel, a nyelvvel vagy az írással olyan, mint a terep kapcsolata a térképpel. Viszont ha megnézzük a térképek történetét, láthatjuk, hogy ötszáz évvel ezelőtt sokkal primitívebb térképeket rajzoltak, mint ma, és sokkal több hiba volt bennük. Az első térképek alig segítették a hajósokat, mert hibásak voltak, tévedtek, hazudtak. Aztán a technikai fejlődés és a sok gyakorlás egyre jobb térképeket eredményezett.

A beszéd, a nyelv is folyamatosan fejlődik. Gyakoroljuk a leírást, a logikát, a beszélgetést, az egyik nyelvről a másikra való fordítást. Egyre finomabb részletekről tudunk beszélni attól kezdve, hogyan kell napraforgót ültetni és öntözni, egészen egy rádió összerakásáig. Ezek mind térképek, használati útmutatók, szerelési segédletek, és aki komolyan veszi őket, nem hibázik.

A pszichoterapeuta a HVG Extra Pszichológia Szalon vendége lesz június 22-én, 18 órától a Debreceni Egyetemen.