Pénteken, késő este csöng a telefon: a testvérem hív, mert rettenetesen fáj a foga, és azt kérdezi, melyik ügyeletet javaslom, hova menjen. Egyelőre sehova, jelentem ki magabiztosan, mintha bizony praktizáló fogorvos lennék. Van itthon egy vény nélkül kapható ecsetelő, átviszem azonnal, először érdemes ezzel kezdeni, amúgy a fahéj is lehet hatásos. Reggel érkezik az sms, hogy elmúlt a fájdalom, és az igazság az, hogy én is megkönnyebbülök.

Segítünk, támogatunk, akár gyógyítunk is. Bár egyre több szó esik a családban szerzett lelki sérülések jelentőségéről, hatásáról, fájdalmáról, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a családunk – a szűkebb és a tágabb értelemben vett is – olyan speciális „hálózat”, ahová támogatásért, segítségért is fordulhatunk.

Tudás a közösségről

Hajdanában a kisközösség tagjai folyamatosan monitorozták egymást, és a kölcsönös segítségnyújtás alapja az a tapasztalat volt, hogy ha ma te öntöd ki nekem a lelked, holnap én panaszolhatom el neked a bánatomat. Vagy a közösség egy harmadik tagjának: a támogatás alapja nem egy adok-veszek alapú altruizmus volt, hanem az a tudás, hogy egymás támogatása magát a közösséget is erősíti, gyógyítja, fenntartja.

Ám az iparosodás időszakát követően, a nagyvárosok számának növekedésével egyre több ilyen közösség szűnt meg, ahol akár több tucatnyi tagból álló „pereputty” töltötte együtt a napjait, az életét. A modern embernek a társas környezetét a hagyományosnál sokkal kisebb család, jóval kevesebb rokoni kapcsolat jellemzi.

Csökkent a támogatás tere, és ezzel az ereje is. Mégis érdemes tudatosítanunk magunkban – és a családtagjainkban is – ezt az „opciót”. Azt, hogy számos esetben karnyújtásnyira lehet tőlünk a közvetlen segítség, ami nemcsak a pillanatnyi helyzet nehézségeit enyhítheti, hanem a kapcsolatot is elmélyítheti, szorosabbra fűzheti.

Növel és erősít

Tipikus példája ennek a betegség, a baleset. Amikor napokon, néha heteken vagy hónapokon keresztül segítségre, akár teljes ellátásra szorul egy családtag, és a körülötte lévők megszervezik ennek a „menetrendjét”, többek között egymás váltásával megoldva a tehermegosztást.

Persze nem tételesen könyvelve a gesztusokat, később számon kérve a jótéteményeket: bezzeg amikor eltört a bokád, naponta hívtalak, hetente kétszer vittem főtt ételt! Hanem aktív figyelemmel megértve, mire van a másiknak a legnagyobb szüksége, meghallva az igényeit, kéréseit.

Már önmagában ez a hozzáállás is gyógyít, hiszen hozzájárul a másik életminőségének a helyreállításához, fejlesztéséhez, erősíti benne a helyzet feletti kontroll érzését, csökkenti a tehetetlenséget és a feszültséget, növeli az érzelmi egyensúlyt, a jóllét érzését, végső soron pedig erősíti a beteg pozitív és aktív attitűdjét, amivel saját maga is fokozhatja a helyzettel való megküzdés hatékonyságát.

Olvassa tovább Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben test és lélek kölcsönhatásával, pszichoszomatikával és az öngyógyítással foglalkozunk.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.