Az eredmények puszta becslések, az érintettek természetesen nem igazolták és nem is cáfolták a rangsorban elfoglalt helyüket, ami nem csoda, az első húszba bekerülni még becslés alapján is szép munka. A rangsorról lemaradtak azok a hölgyek, akik már nem aktívak szakmájukban, bár vagyonuk alapján befértek volna (Barbra Streisand például), a Forbes a jelen sztárjait kívánta összegyűjteni.
A szórakoztatóipar leggazdagabb nője Oprah Winfrey, ez valószínűleg senki számára nem jelent meglepetést, mivel a média királynője számos más listán is feltűnik, például 242. a leggazdagabb amerikaiaknál, 14. a legbefolyásosabb nők listáján, és ott figyel a milliárdosok között is. A szegény kis fekete lányból gyakorlatilag intézmény, szimbólum lett, akinek intésére cégek bukhatnak meg, vagy sztárok szárnyalhatnak, ha segíti őket. Aki még nem volt vendége az Oprah Winfrey show-nak, az nem is igazi celebritás. Ezért is fura, hogy Tom Cruise nem hívta meg az esküvőjére, a fél világ várja kíváncsian, Oprah mennyire sértődött meg, és lesznek-e következmények.
Írók ritkán szerepelnek a leggazdagabbak listáin, főleg nem a második helyen, J. K. Rowling sem pusztán könyveinek köszönheti anyagi sikereit. A Harry Potter film és egyéb jogok globális profitja megsokszorozta a korábban munkanélküli írónő amúgy is jelentős vagyonát. Rowling rendkívül visszavonult életet él, nincs túl jó barátságban a sajtóval, a hírek szerint hamarosan megjelenik az utolsó Potter-könyv, amiről sokan azt állítják, Harry végül meghal a végén. Talán Rowlingnak elege van már a varázslótanoncból és a médiafigyelemből.
Jennifer Lopez. Minden lében kanál © AP |
A harmadik befutó, Martha Stewart nevét itthon kevesen ismerik, Winfrey-éhez hasonló médiabirodalmának köszönheti jövedelmét. A listán szereplők közül ő az egyedüli, aki gyakorlatilag munka nélkül is folyamatosan kasszíroz, közel 650 millió dolláros vagyona jelentős része a róla elnevezett részvénytársaság birtoklásából származik. Sikerét és vagyonosodását az sem tépázta meg, hogy bennfentes kereskedésért letöltendő büntetést kapott. A börtön állítólag jót tett neki, lefogyott és azóta jobban értékeli az életet - ezzel mi is így lennék valószínűleg.
A negyedik Madonna, akiről eddig is tudtuk, hogy sok pénzt ér, de valahogy többet vártunk tőle. Azért nem kell szégyenkeznie, a zenészek közül még mindig ő az első a listán, a visszafogottan becsült 325 millió elég szép pénz. A következő énekesnő adag Celine Dion, Mariah Carey és Janet Jackson, ez utóbbiról nem is gondoltuk volna, hogy ilyen előkelő helyen áll, évek óta alig csinál valamit a mellmutogatáson kívül. Bár nemrég komoly sajtót kapott, hogy lefogyott, azért az is eredmény. Muzsikusok közül szerepel még Jennifer Lopez, de az ő jelenléte teljesen természetes, aki egyszerre énekel, színészkedik, ruhát tervez, parfümöt árul, az bizonyára keres is egy keveset mindezzel. Britney Spears sem maradhatott ki az éneklős szekcióból, bár őt sem hallottuk jó ideje énekelni, 100 milliójával a 12. helyig jutott.
Második oldal (Oldaltörés)
Julia Roberts. Csak színészkedik © AP |
A színésznőket sem hagyták ki a gyűjteményből, Julia Roberts a nyolcadik, Jennifer Aniston a tizedik, de a húszas listára sikerült még bejutnia Cameron Diaznak, Nicole Kidmannek, Sandra Bullocknak és Renee Zellwegernek. Közülük Roberts jelenléte az igazi érdekesség, aki 140 millió dollárra becsült vagyonát pusztán színészkedéssel kereste meg. Legfeljebb egy-két kisebb távol-keleti hirdetést vállalt el, de nyoma sincs a Kidman és a Chanel között meglévő nagyon vaskos reklámszerződésnek. Pusztán munkával ennyit keresni, nem semmi, az pedig külön szép eredmény, hogy Julia Roberts volt az első nő, aki a férfiakéval egyenlő, 20 milliós filmenkénti gázsit kért és kapott, bár a fenti összeg hét filmnél hosszabb idő alatt jöhetett össze.
A lista legfiatalabbjai az Olsen-ikrek, érdekes élet lehet, hogy még üzletileg sem választják el őket egymástól. Előrelátó szüleiknek köszönhetően Mary-Kate és Ashley Olsen már egészen kora gyermekkorukban cégtulajdonosok voltak, egy tévés sorozatban elért sikerük után többféle vállalkozásba kezdtek, éveken keresztül szinte egyeduralkodók voltak a tinédzserek médiavilágában. Úgy tűnik, ez egyiküket sem tette azonban boldoggá, mindkettőjük magánéleti és egészségügyi problémáiról élvezettel cikkezik az amerikai sajtó, bár öltözködési stílusuk máig mérvadó sok rajongó számára és a divatszakma is jókat mond róluk. Kettőjük becsült vagyona 100 millió dollár körül lehet.
Gisele Bundchen szupermodell 70 millióra taksált vagyonát, amellyel a 16. helyig jutott, szintén nem a kifutókon vagy a kamerák előtt pózolva kereste meg, nem véletlen, hogy ő az egyedüli modell a listán. A legnagyobb sikereit fehérnemű modellként elért hölgy a nagy pénzt egy Brazíliában igen népszerű szandálmárka ihletőjeként szedte össze, amelyet Ipanema néven forgalmaznak. A lábbeli sikeréhez Bundchen neve mellett a hirdetéseken való szereplése is hozzájárult, különösen, hogy a képeken a szandálon kívül semmilyen ruhát nem visel.
Kádár Mónika