A vádlottak, Omar Khyam (25), Vahid Mahmúd (35), Anthony Garcia (25, eredeti nevén Rahman Benouis), Salahuddin Amin (32), és Dzsavad Akbár (23) mind brit állampolgárságú muzulmán, és mind Angliában került kapcsolatba fanatikus szélsőségesekkel, mielőtt mini Al Kaida csoportot alkotva úgy döntöttek, szent háborút, azaz dzsihádot hirdetnek kenyéradó országukkal szemben. A megdöbbentő, hogy az öt férfi teljesen hasonló módon került a terrorista gyártó gépezetbe. Utóbbi - minden hatósági akció ellenére - több csatornán keresztül, egész Angliát behálózva, folyamatosan ontja magából a potenciális tömeggyilkosokat.
A hat terrorista © AP |
Ezek a férfiak életük egy pontján iszlám fanatikusokkal találkoztak, akik befolyásolással megpróbálták „felvilágosítani” és beszervezni őket, hogy csatlakozzanak valamelyik radikális csoporthoz, melyek többnyire a mecsetek és az iszlám vallást félremagyarázó papok köré szerveződnek.
A friss és lelkes harcosok ezután a keresetükből és egyéb (sokszor állami segélyből spórolt) pénzből Pakisztánba utaztak, ahol az afgán határ közelében több terrorista kiképző tábor tárt karokkal várta őket. Ezeknek a táboroknak jól jött az emberi utánpótlás és az anyagi támogatás. Akik csatlakoztak, azokat megtanították lőni, egyéb fegyverrel bánni, és különböző bombákat gyártani.
Amikor visszatértek, már kellőképpen gyűlölték a nyugati világot, és készek voltak meghalni Allah nevében. Aktív pénzgyűjtésbe kezdtek, s országszerte kerestek fiatal muzulmánokat, hogy beszervezzék őket. És itt a történet kezdődik elölről.
Omar Khyam semmiben sem különbözött egy hétköznapi fiatalembertől. Crawley-ban lakott, ígéretes krikett játékos volt, szerette a Mancheseter United-ot, és egyáltalán nem érdekelte a vallás. A főiskolán találkozott olyan szélsőséges muszlimokkal, akik „kioktatták” az iszlámról és elvitték a Langley Green Mecsetbe. Akkoriban ott működött at egyik legszélsőségesebb (mára már hatástalanított) muzulmán csoport, Omar Bakri Mohameddel. A szeptember 11-ei terrortámadásokat istenítő Bakri szociális segélyekből élt Angliában, és Al Muhadzsirun csoportja „oktató” osztályokat indított, ahol a beszervezett tagoknak csecsen és bosnyák muzulmán mártírokról készült videókat vetítettek le.
Khyam csatlakozott a csoporthoz (itt találkozott Mahmúddal), amiről nagybátyja Anszár Kán keserűen így emlékezik: „Omar teljes agymosáson ment keresztül, miután a katonák beszéltek vele. Úgy is mondhatnám, a srácot „elrabolták”. Ezek a mecsetek sokszor a megrontás fészkei, néhányuk hazug és hamis iszlámot hirdet, teljes képtelenségeket tanít.”
De a fiú elhitte amit Bakri prédikált, és egy pakisztáni látogatáskor megszervezte magának a katonai kiképzést. Majd amikor Afganisztánba ment, isteníteni kezdte a tálibokat és teljesen radikalizálódott. Két év alatt a csöndes hétköznapi fiatalból fanatikus terrorista lett.
Másik öt társa hasonló „karriert” futott be. Garcia modellkedésből támogatta a kasmíri terroristákat. Szalahuddin Amin pedig a híres Finsbury Park mecsetben radikalizálódott. Abu Hamza al-Maszri imám keze alatt. (Itt „imádkozott” Richard Reid, a cipős terrorista, aki 2001-ben megpróbálta felrobbantani az American Airlines egyik menetrend szerinti járatát. De ugyanide járt Zacarias Moussaoui is, aki részt vett az amerikai terrortámadásban.)
Bakrit 2005-ben kitiltották az Egyesült Királyság egész területéről, Abu Hamza al-Maszri pedig börtönben van. De ezeknek a szónokoknak több száz tanítványa a szólásszabadság mögé bújva, más mecsetekben a mai napig gyakorolja a gyűlöletbeszédet, s csoportokat szervez.
Khyamot, Garciát, Mahmúdot Amint és Akbárt az MI5 és az MI6 titkosszolgálatok közreműködésével, megdönthetetlen bizonyítékok birtokában a hatóság elkapta. De 2004-ben több más gyanús, megfigyelés alatt álló személy kikerült a rendőrség látókörből, vagy bizonyítékok híján nem tudták lekapcsolni. Közülük kettő, Sidique Khan és Sehzad Tanvír egy évvel később felrobbantotta a londoni metrót. A szörnyű eredmény: 52 halott és több mint 700 sebesült.
Krisztina O'Brien