Elzárkózni lehetetlen, aki nem ismeri a szállóigévé vált Szex és  New York bevezetőjét, vagy nem érti a viccet, mert az éppen a Jóbarátokból van, esetleg nem tudja, az összes Spice Girls nevét, az automatikusan kizárja magát a körből. És még a legelitebb főnök sem akar az egyetlen lenni a vállalati partin, aki egész este nem értette a vicces évődést maga körül, amiért nem nézi Al Bundy történetét a Rém rendes családban. 

A főnök pedig igen jó példa erre, ugyanis a fent említett felmérés egyik konklúziója, hogy különvált egymástól a kultúra és a származás. A társadalmi státuszt ma már sokkal inkább a munkahelyi ranglétrán elfoglalt hely határozza meg és nem a származás. Az arisztokraták vagy a nemesi címet viselő réteg kiszállt a kulturális körből és meglepő módon inkább az inaktívak közé sorolódott. Hiába léteznek még vadászatok, privát festménygyűjtemények, antik kollekciók, az operába nincs bérlete szinte egy arisztokrata családnak sem és a kortárs művészeti bemutatókon is az Andy Warhol-féle excentrikus, vegyes elit van jelen semmint az arisztokrácia. Érvényét vesztette a az a korábban igaznak tartott mondás, hogy a felsőbb társadalmi kategóriákból származó emberek intelligensebbek és kulturáltabbak a közönséges átlagembereknél. És hogy ezeknek a szociológusoknak mennyire igaza van, azt maga az arisztokrácia bizonyítja nekünk.

Nem kell mélyre ásnunk a példákhoz. Ott van Fergie yorki hercegné és a lányai, akik viselkedésben és megítélésben alig különböznek az amerikai Lindsay Lohantől. De említhetjük Harry herceget is, aki maga is alacsonyítja a kék vérűek intellektuális megítélését, hiszen a fotósok rendre csak egyetlen kulturális közegben találják az ifjút, az pedig a kocsma és nem a kortárs művészetek galériája.

A szakmai pozíció tehát az, amely meghatározza a társadalmi státuszt, így az elit kultúra fogyasztóit is. A bírák, az ügyvédek a doktorok, a professzorok stb. rétege ma már nem sűrűn gyakorolja a színházba és az operába járást, és több mint kétharmada ennek a rétegnek nem csak az elit kulturális élményekre korlátozódik, hanem komoly tömegkultúra fogyasztó is. Legalább is Chan és Goldhorpe erre az eredményre jutott.

„Kevés bizonyítékot találtunk annak a társadalmi rétegnek a létezésére, amely elég válogatós ahhoz, hogy csupán elit kultúrát fogyasszon és figyelmen kívül hagyja a népszerű kultúra formáit. Néhány  egyén ugyan megfelel ennek a kritériumnak, de a számuk olyan jelentéktelen, hogy az nem jelenhet meg számottevő adatként az analízisben” – írják a szociológusok.

Ez persze nem teljesen az értelmiség dekadenciájából adódik. A média intenzív jelenléte, a technológiai fejlődés miatt igen nehézzé teszi még a legsznobabb egyednek is, hogy elzárkózzon a tömegkultúrától a fent említett elidegenedési jelenség miatt, és mert az érdeklődés hiánya miatt ma már az elit médiumok is több figyelmet fordítanak David Beckhamre, mint az operaház premierjén debütáló új szopránra.

A kereslet határozza meg a kínálatot, de kereslet nincsen többé, mert a kulturális elit elenyészett. Vannak értelmiségiek és vannak átlagemberek, van kultúra is magasabb-alacsonyabb, de párhuzamot most már nehéz húzni. Ami ebben a szociológiai kutatásban igazán hátborzongató, hogy Chan és Goldhorpe felmérése nem  a nyugati társadalom jelensége. A kutatáshoz Amerika, Chile, Magyarország, Hollandia, Franciaország, Izrael, és az Egyesült Királyság szolgáltatta az adatokat, de az eredmények azonos konklúzióval záródtak.

Krisztina O'Brien