szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Víziló született a pécsi állatkertben: az egyelőre névtelen, fél mázsa súlyú hímet csütörtöktől láthatja a közönség – közölte a vadaspark igazgatója.

A „csöppség” a másfél tonnás, tizennégy éves Bálint, valamint hatéves párja, Ágnes szerelmének gyümölcse. A kicsi nyolc hónapos vemhesség után, május 22-én látta meg a napvilágot, de a gondozók először szerdán vehették kézbe. Ő és édesanyja is jól van – mondta Szatyor Miklós.

Az intézményvezető utalt rá: a szülők násza azt követően jöhetett létre, hogy Bálint tavaly augusztusban társat kapott. Ágnes Lengyelországból, a katowicei állatkertből érkezett, és néhány napos szoktatás után összeengedték Bálinttal.

Az arát az Európai Állatkertek Szövetségének segítségével találták meg, törpe selyemmajmokat adtak érte cserébe és szerződést kötöttek a kihelyezéséről. Ez azt jelenti, hogy az állat a lengyel intézmény tulajdonában marad, de határozatlan ideig Pécsett élhet.

Bár Bálint és Ágnes utóda még egy ideig elfér az állatkert tavaly júniusban elkészült új víziló-kifutójában, előbb-utóbb a helyhiány és neme miatt is mennie kell Pécsről. Feltételezhető ugyanis, hogy a felcseperedő fiú hamar konfliktusba kerülne apjával, akit egyelőre el is különítettek tőle és anyjától.

Szatyor szerint nem ritka, hogy a vízilovak fogságban is szaporodnak, de a nagy helyigény miatt Magyarországon a pécsivel együtt csak három állatkertben láthatóak.

hvg.hu Világ

2007 legaranyosabb állatkertlakói - Fotó

Tanácstalan kölyökpanda, sütkérező medvebocs, újságot olvasó orángután és csizmában járó elefántpár: 2007 legszebb állatfotói közül válogattunk

Világ

Gyűjteményes madarakkal etették a hüllőket az állatkertben

A főpolgármesteri hivatal büntetőeljárás megkezdését kérte a bukaresti állatkert igazgatónője ellen, miután a hivatal vizsgálóbizottsága kiderítette, hogy csak az elmúlt évben 114 emlősállat – többek között tibeti medve, muflonok, kenguruk – múltak ki gyanús körülmények között, ugyanakkor a dokumentumokból az is kitudódott, hogy 8596, a gyűjtemény részeként nyilvántartott, különböző madarakkal, rágcsálókkal etették, többek között a hüllőket.

MTI Itthon

Persányi lett az állatkert megbízott főigazgatója

Persányi Miklós a Fővárosi Állat- és Növénykert megbízott főigazgatója lett a posztra már kiírt pályázat elbírálásáig; erről a kormánypárti képviselők szavazataival döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága.

hvg.hu Shake

Mandrillkölykök hancúroznak az állatkertben

A színes ábrázatú majmoknál három anyaállat is kölyköt nevel a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Nyugat-Afrikában őshonos, a páviánok rokonsági körébe tartozó majomfaj rendszeresen szaporodik Budapesten, noha az nem számít mindennaposnak, hogy a csapat összes nősténye kölyköt neveljen.

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Tamás Ervin: Orbán Indiában – nem csoda, ha az állampolgárból előbújik a kisördög

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen

Előnybe került a Tottenham a Szoboszlait nélkülöző Liverpool ellen