szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az első szófiai melegfelvonulás betiltását követeli Bulgáriában az ortodox egyház és a szélsőjobboldali pártok.

A szombatra tervezett parádé helyszínét a tiltakozások miatt eleve át kellett tenni a belvárosból egy távoli parkba, miután a városi hatóságok aggódtak a lehetséges veszélyek miatt. Az egyház most azzal érvel, hogy az esemény aláásná az ország keresztény hagyományait.

"A bolgár társadalomban egészséges, erős és erkölcsös személyekre van szükség a hitre, imádságra, bűnbánatra, becsületre, keresztény kultúrára és erkölcsökre alapozott új élet építéséhez" - hangsúlyozta az egyház pénteki nyilatkozatában.

Bulgáriában a homoszexuálisoknak nyílt ellenségeskedéssel kell számolniuk a 2003-ban elfogadott törvény ellenére, amely védi a jogaikat.

Shake

Pucéran pózolhatnak a városközpontban

Antony Gormeley ötletét a „magas” művészet kedvelői imádni fogják, ugyanis bárki felmászhat a Trafalgar tér üresen álló negyedik oszlopára, ahol egy órán át pózolhat és oszthatja meg nézeteit a világgal. A Turner-díjas művész nyerte meg a londoni tér negyedik oszlopára kiírt ötletpályázat első fordulóját.

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre