Ritka dolog, amikor egy filmet a szakma jelentős része és a nézők egyformán szeretnek és amikor a bemutató pillanatában már borítékolni lehet a jelöléseket a különböző díjakra. Pedig a Mamma Mia! című, ABBA dalokra épülő musical filmre vitele kockázatos vállalkozás volt, hiszen ami működik a színpadon, ahogy ez a zenés darabbal világszerte történt, nem feltétlenül lesz élvezetes a moziban is. A filmes sikerhez nem elég, hogy a svéd popcsapat dalait gyakorlatilag mindenki ismeri és a nemzetközi sztárokból álló szereplőgárda sem feltétlenül garancia, különösen, hogy a Mamma Mia! gárdája nem a tipikus éneklős-táncos színészekből áll.

A főszereplő például Meryl Streep, akit senki nem tisztel nálunk jobban és tökéletesen egyetértünk azzal a véleménnyel, hogy a színésznőnek akár minden évben adhatnának egy Oscart, függetlenül attól, csinált-e filmet, annyira zseniális. De mégis, Streep nem az a kifejezett musical előadó, hiába énekelt már párszor és ahogy jónéhányan rámutattak, pusztán a kora alapján öreg is Donna, az egyedülálló anya szerepére, hiszen Meryl hamarosan hatvan éves lesz, még ha ez a legkevésbé sem látszik rajta. A Donna lányának lehetséges apáit játszó három színész is meglehetősen érdekes választás volt, Pierce Brosnan, a korábbi James Bond például nem hogy elsőként, de talán még utolsóként sem jutna eszünkbe, ha éneklős szerepről van szó, hasonlóan Colin Firthhöz és Stellan Skarsgårdhoz, akik korábban szintén nem csillogtatták meg zenei tehetségüket és beszámolóik alapján többet nem is áll szándékukban. Tagadhatatlanul minket is sokkolt, amikor Brosnan először énekel egyedül a filmben, de ez pusztán a meglepetés ereje volt, a Bondként megismert férfias báj és vonzerő ismét hatott.

Mind a producerek, mint az ABBA számok jogait birtokló Andersson-Ulvaeus kettős kifejezetten olyan színészeket kerestek, akik nem kifejezetten musical előadók, akik csak jól énekelnek, de nem túl jól. És a döntés remekül bevált, mert pontosan a szereplők időnként nem teljesen tökéletes hangja az, ami igazán emberközelivé teszi az élményt, hiszen a zenés filmekben jellemző, “egyszer csak hirtelen dalra fakadunk egy mondat közepén minden ok nélkül” jelenség különben elég ostoba helyzeteket eredményezhet. A Mamma Mia!-ban azonban minden egyes énekszám szervesen illeszkedik a történetbe, a néző úgy érezheti, ha akarná, maga is elénekelhetné a dalokat, amikor éppen hasonló szituációba kerül – és milyen jólesne néha. A szereplők kora és külseje tovább erősíti a musicalekre oly kevéssé jellemző realitás élményt, ugyanis sem Meryl Streepet nem szabták át harmincas bombázónak, sem a korban hozzáálló két színésznőt, akik a barátnőit alakítják, nem változtatták műanyaggá a film kedvéért. A mellékszereplők, akik szintén énekelnek és táncolnak a nagyobb jelenetekben, szintén koruknak megfelelően őszek, kopaszok, kövérek, szóval hiteles görög szigetlakók, csak éppen beszállnak a buliba. Brosnan és Skarsgård pedig egyenesen pocakos, amit a legkevésbé sem próbálnak kendőzni, de ettől még mindketten meghódítják a nézők szívét. Még a “nagyok” között a legfiatalabb Colin Firth sem töltötte az idejét az izmai felpumpálásával, inkább gyakorolt egy kicsit a gitárján és szerintünk így sokkal jobban jártunk.

A Mamma Mia! sikerét két további tényező erősíti még, az egyik a jól megírt forgatókönyv, amit a hírek szerint a rendező Philidda Lloyd a legapróbb részletekig kidolgozott, gyakorlatilag a film minden egyes kockáját előre megrajzolta és pontosan tudta, mit akar látni. A másik pedig a humor, ami egy nyári film esetében elengedhetetlen, egy musicalt pedig különösen vonzóvá tesz az önirónia, az időnkénti kikacsintás a nézők felé. Akadnak olyan számok, amelyek közben az embernek kedve támad csatlakozni a szereplőkhöz, például a Dancing Queen, amiben a vicces indítás után sikerül szinte már  karneváli hangulatot teremteni.

A két fiatal főszereplőről sem szabad megfeledkezni, akik szintén nem a musicalek világából érkeztek, de ennek ellenére nem lehet okunk panaszra, mind Amanda Seyfried, mind Dominic Cooper képesek felnőni a feladathoz. A Sophie-t alakító Seyfried hangja például annyira megtetszett az Andersson-Ulvaeus párosnak, akik mind a színészek kiválasztását, mind a hangfelvételeket felügyelték, hogy végül több számot adtak az ifjú hölgynek, mint azt eredetileg tervezték.

Nagy jövőt jósolunk a Mamma Mia!-nak, amely már most a remek 7,5-ös értékeléssel dicsekedhet az imdb.com-on, a bennfentesek szinte garantálják mind a Golden Globe díjakat, mind az Oscar jelöléseket, de mindez semmi ahhoz képest, mennyire jól szórakozhatunk, ha megnézzük.